Szikkadt Tomnak ellopták a magányát. Nem metafora ez, nincs semmi szimbolikus jelentése, de tényleg, ez a rideg valóság. Hosszú ideig, remegő gonddal, görcsös odafigyeléssel nevelt és ápolt magányát ragadta el galád besurranó, még sincs a hírekben, hogy a bulvársajtóról ne is.
Tényleg borzasztó érzés az, ha valaki valamilyen bűntény áldozata lesz. A kiszolgáltatottság tudata, a félelem attól, hogy bármikor újra bánthatnak, kirabolhatnak mindez annyira képes megmérgezni az ember közérzetét, hogy szinte megbénul, képtelen másra gondolni. Az persze talán segíthet, ha tudom, hogy elkapták azt, aki megkárosított akár fizikai, akár anyagi, akár lelki értelemben. Hát ezért szeretjük nézni a Helyszínelőket, akik csaknem mindig végére járnak a gonosz bűneseteknek.
E sorok írójának meghatározó élménye a magyar rendőrséggel kapcsolatban még 1995-re datálódik. Bizonyára sokan emlékeznek még a Dunai-féle olimpiai labdarúgó válogatott menetelésére, amelyiknek annyi év után végül sikerült magát kvalifikálnia az 1996-os atlantai játékokra. A sorsdöntő meccsre az Üllői úton került sor, a skótok ellen.
- avagy egy fiatal és a közeg, az elmúlt másfél tucat évben -
Egy nyáron kezdődött. Ilyenkor ugye sokáig maradhattunk lent, így a cangázás közben észre se vettük, hogy ránk sötétedett, valahol a Stadion környékén. A dinamó persze nem működött a szétkrosszozott kempingemen, így kivilágítatlanul vettem a Cholnoky felé az irányt. Akkor igazoltatottak először a fakabátok, de persze én még nem voltam 14, hogy személyim lehetett volna, így be kellett mondanom a lakcímemet. Miután leellenőrizték, hazavittek pedig hazataláltam volna ezzel elintézték nekem a szülői verést és a két hét szobafogságot.
Óváros tér nincs hely. Tovább. OTP melletti parkoló nincs hely. Tovább. Horgos utcai parkoló nincs hely. Tovább. Skála mögötti parkoló nincs hely. Tovább. Na akkor jöjjön a tartalék fix hely, kicsit messzebb, de legalább lehet ott parkolni. Győzelem. Leszúrtam a kocsit. Hogy hol? Azt nem árulom el!
Nem tudom, Önök hogy vannak vele, én, ha tehetem, gyalog járok a belvárosba, mert:
1. a csúcsidőszakban alig találok a kocsinak parkolóhelyet,
2. amikor becsengetem a forintokat a pénznyelő fütyibe, úgy érzem, mintha a fogamat húznák.
Lelkes lokálpatriótához és igazi kisvárosi csajhoz méltón sokáig meggyőződésem volt, hogy a Budapest mozaikszó, nevezetesen a Beképzelt Urbánus Deviáns Arrogáns Prolik Egyesült Sekélyes Társaságának rövidítése. Hogy a fenti következtetést miből vontam le? Ismeretségi körömben mindenkinek van néhány sztorija arról, hogy fővárosunk hiába a kultúra fellegvára, a pestiek külön kasztot alkotnak, speciális életforma az övék. Gyűlöltem is a magyar metropoliszt rendesen Aztán minden tiltakozásom ellenére engem is beszippantott A Város
Talán igazuk van a medvéknek. Jobb lenne ténylegesen téli álmot aludnom, mint alvajárva nehezen viselni az év eleji fénytelen heteket, és szenvedni a depressziótól. Olyan, mintha az ember egy sajtdobozban dekkolna, és várná, hogy végre valaki levegye a fedőt. Az este is korán kezdődik nálam, már kora délután húz az ágy, hiszen odakint hideg van és sötét, idebent meg kedv- és élettelenség. Akkor inkább olvassunk, aludjunk, olvassunk
Nagy öröm ért, hétvégén részt vehettem Queensbury hagyományos újévi fogadásán. Az egyetemen megrendezett eszem-iszom-beszélgetek-szervezgetek-helyezkedem rendezvényen jelen voltak a város, a grófság politikai, gazdasági, kulturális nagyágyúi mellett az egyetem és a Royal Society regionális vezetői is.