Hétfőn elkezdődik a IV. Utcazene Fesztivál

Július 7-12 között rendezik meg Veszprémben a helyi fiatalság körében hatalmas közönségsikernek örvendő kulturális rendezvénysorozatot, az Utcazene Fesztivált. A belváros különböző pontjain felállított hét különböző színpadon a legkülönbözőbb stílusú élő dallamokat hallgathatják meg a polgárok. A heti programot a Kultúrkonténer rovatunk tartalmazza.

Kis kajmán született

Július 3-án három kis pápaszemes kajmán kelt ki tojásából a veszprémi Állatkertben, ami azért rendkívüli esemény, mert több évnyi sikertelen próbálkozás után először sikerült a kajmánok által rendszeresen tojt tojásokat kikeltetni. A krokodilfélék tojásainak keltetéséhez ugyanis speciális körülményeket kell biztosítani, állandó hőmérsékletet és páratartalmat, a tojások nagyon érzékenyek a gombafertőzésekre és a mozgatásokra. A pici kajmánokat már láthatják a látogatók a hüllőházban. Az írást és a fotókat Endrédi Lajos készítette.

Megjelent a Koktél hatodik száma

A szezonnak megfelelően a Koktél legfrissebb számát a turizmus jegyében készítették el a magazin szerkesztői, akik nemcsak interjúkkal (Csákvári Árpád, Dr. Budai Zoltán), de élvezetes leírásokkal (Harley Davidson találkozó, VI. Táncfesztivál) is színesítették a lapot. A komolyabb hangvételű anyagok mellett az üdülés időszakában aktuális egészségügyi tudnivalókat éppen úgy megismerhetjük, mint a legújabb fürdőruha divatot.

Megkezdődik a „virágos” zsűrizés

Július 8-án reggel fél kilenctől kezdődik meg városunkban a Virágos Veszprémért verseny zsűrizése. A minden évben nagy népszerűségnek örvendő, és komoly városszépítő hatású program díjazottjainak elismerése a tervek szerint július 18-án lesz az Óváros téren lesz, ha minden igaz, akkor a Republic együttes közreműködésével.

Nonprofit Konzultációs Fórum alakult Veszprémben

22 szervezet képviselőinek jelenlétében megalakult a veszprémi Nonprofit Konzultációs Fórum. Az alakuló ülésen ismertetésre került az Önkormányzat által kiírt, civil szervezeteknek szóló legújabb pályázat. Végül egy a veszprémi nonprofit szervezetek bevonásával készülő egyedülálló internetes lehetőséget ismertettek a Veszprém Digitális Város program képviselői.

Csak hallgatni kell…

- IV. Utcazene Fesztivál -

Fellélegezhetnek a belvárosban lakók! Decibelek idén nem (é. sem) fogják szaggatni dobhártyájukat a IV. Utcazene Fesztiválon július 7-12. között! Még a dallamok foszlányai sem fognak eljutni a Lordok háza felé esténként, hacsak nem egy-egy eltévedt zenész meg nem szólaltatja (esetenként a torkában lévő) hangszerét hazafelé bandukolva a 7 színpad egyikéről...

Veszprémi Ünnepi Játékok Kft. – tervek és tények

- beszélgetés Vándorfi Lászlóval -

Városunkban megalakult a Veszprémi Ünnepi Játékok Kft., mely egy kicst meg és felrázta a közvéleményt. Olvashattunk már róla sokat és semmit. Az alábbi beszélgetés célja, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

– Hogyan és miként került bele Vándorfi László a rendezvényszervező Kft.-be?

Piercing – a XXI század hóbortja

Dühöng a nyár, lenge ruhák alól-közül megcsillan egy-egy ékszer. Ott is, ahol eleddig nem szokott: köldökben, szemöldökben, orrban, nyelvben, az intimebb helyeket nem is említve…

Az ember alapvetően sosem elégedett a saját külsejével. Ezért festi a haját, arcát, lakkozza a körmét, teleaggatja magát mindenféle kütyüvel. Tehát mindent elkövet, hogy a valóságnál lényegesen szebb képet mutasson magáról. Vagy külsejével is kifejezzen valamilyen hovatartozást. Ez mindig is így volt, van, lesz.

Éjszakai kastélylátogatás Keszthelyen

Korhű öltözékben várja a személyzet a pénteken este 22 órától a keszthelyi Festetics-kastély látogatóit. Stílushű élőzene, gyertyafény és a szökőkút színes díszkivilágítása ad alaphangulatot a kétórás múzeumi sétához, amelyre minden szerdán, pénteken és szombaton sor kerül a nyár végéig. (mti)

Oldalak