Összefogással a balatoni közbiztonságért

A Közbiztonsági Koordinációs Bizottság első operatív ülésén elhangzott beszámoló szerint a fő szezon első heteiben nem romlott a köz- és közlekedésbiztonsági helyzet a Balaton térségében, főként az egyre gyakoribb rendőri jelenlétnek köszönhetően. Az önkéntesek és a több száz polgárőr mellett, az előzetes várakozásnál jóval több, összesen 15 német kolléga dolgozik a Balaton körül júliustól a szezon végéig. (mti)

Felavatták a megújult füredi hajóállomást

Kétszázmillió forintból varázsolták újjá Balatonfüreden a hajóállomást, melyet Pál Béla idegenforgalmi államtitkár avatott föl pénteken. A kikötőn, és a hozzá kapcsolódó épületeken a második világháború óta nem végeztek jelentősebb javításokat, átalakításokat, így már elengedhetetlen volt a Balatoni Hajózási Rt. beruházása. Az avatáson elhangzott, hogy hasonló kaliberű befektetéseket csak önkormányzati és vállalkozói összefogással lehet eszközölni, melyet a kormányzat, s az Európai Unió is támogat. (mti)

Kabócások

- a bábszínház szerelmesei -

Vándorlásra kényszerültek. Ők, a kultúra gyermekeknek szóló rétegének jeles képviselői. Vezetőjükkel, Sarkadi Nagy Lászlóval fogták magukat és elköltöztek. Egy megérdemelten tágasabb, korszerűbb, kedvesebb helyre. Egy hónappal a 10. Gyermekfesztivál megrendezése előtt. És a sok támogatás és marasztalás ellenére, kezdetét vette a jubileumi Kabóciádé.

Bícs bojz és bícs görlz

- hiúk és hányok a parton… -

A Bícs Boj (Beach Boy, B.B.) általában a vízparton tenyészik. Izmos testalkatú, bőre bronzbarna, fogazata ép, szőrzete hiányzik. Nemét tekintve hím, bár a nőstényekre jellemző tollászkodási hajlama erős. Járása lassú, mellső végtagjait kissé eltartja testétől, hátsó végtagjai ilyenkor laza terpeszben vannak, nemi szervének hangsúlyozása, ill. védelme (nehogy izmos combjai összenyomják) érdekében. Gyakran előforduló izomrángásai nem a fáradtság jelei, hanem tollak híján kénytelen ezeket rázogatni a tyúkok felcsípése végett, valamint területvédő erőfitogtatás okán.

Meghalt a postás...

Tegnap reggel belehalt sérüléseibe az a postás, akire kedden ismeretlen tettes három lövést adott le a Cholnoky-lakótelepen. A nyugdíjkézbesítés közben megtámadott helyettes-postást a Magyar Posta saját halottjának tekinti. Medgyessy Péter, miniszterelnök részvételét és együttérzését levélben fejezte ki a hozzátartozóknak. Herend városa a tegnapi képviselőtestületi ülésen úgy döntött, szintén hozzájárul a nyomravezetőnek kitűzött díjhoz.

Átadva az új börtön

Több, mint kétszáz személyt őrizhetnek majd Veszprém újonnan átadott börtönében. A 2,7 milliárd forintból létrehozott intézmény az európai normák szerint készült, s három kétszintes zárkablokkból áll. A többségében kétszemélyes mellett hat négyszemélyes, valamint mozgássérültek számára kialakított zárka is átadásra került. A legkorszerűbb biztonságtechnikával felszerelt börtönben van tanterem, könyvtár, kápolna, sportudvar, konditerem és a látogatók fogadására szolgáló helyiség is.

Pán-Kelta Fesztivál hétfőn Veszprémben is

Ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar-Ír Baráti Szövetség, valamint a Bran együttes a Pán-Kelta Fesztivált. Az öt napos programsorozat fő helyszínéhez, a Merlin Színházhoz Pécs és Veszprém is csatlakozott. Városunkban hétfőn 16 órától a Művészetek Háza ad otthont a kelta eredetű kultúrát, illetve ír, skót költőket bemutató programnak, majd 19 órától az Óváros tér várja az ír zenét szerető közönséget Martin Doyle, a Bran, valamint a Spiro együttes koncertjével.

Férfi díjazott is lesz az Anna-bálon

A balatonfüredi Anna-bálon a legszebb leányok mellett ez évtől egy, a településhez kötődő, az ország művelődési-művészeti életében elismertséget szerzett férfi is díjat kap - közölték a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Magyarország legrégibb, az első bálozók táncmulatságaként külföldön is a legismertebb, a reformkor hangulatát idéző bált 178. alkalommal rendezi meg a település július 26-án, az Árkád Szállóban. (MTI)

Merjünk nagyot mondani!

Szélesvásznú, magyarul beszélő és tipikusan “ungarische” elképzelés támogatásáról döntött városunk képviselőtestülete. Ahogyan Móricka elképzeli, hogyan kell fesztiválvárost kreálni Veszprémből. Röhög az egész város, amióta megjelent a sajtóban, hogy milyen merész tervekkel próbálják felpezsdíteni szunnyadó augusztusi napjainkat.

Az elmélet átültetése a gyakorlatba

- a Tudás Sziget nyílt napja az egyetemen -

Pénteken tartotta nyílt napját a Veszprémi Egyetem Gyakorló és Gondolkodó Műhelye, a Tudás Sziget. Az idén áprilisban alakult szervezetben – komoly felvételi eljárást követően – 12 diáknak nyílt lehetősége arra, hogy mentorok segítségével, gyakorlati projektekben próbálják ki magukat. Az elmúlt 2 hónap igazán eredményesen zárult – derült ki a projekt-összefoglalókból, s a mentorok, többek között dr. Gaál Zoltán, dr. Meszler János és Kürti Tom szavaiból.

Oldalak