Kovászna is csatlakozik

Veszprém és Maine-et-Loire megye hatodik éve tartó példás együttműködéséhez a tervek szerint csatlakozik a székelyföldi Kovászna megye is – hangzott el a francia és a magyar régió vezetői által hétfőn fél tizenkettőkor tartott közös sajtótájékoztatón a Megyeházán. A frissen aláírt együttműködési szerződés a meglévő kapcsolatok erősítése mellett kitér a gazdasági vonal fejlesztésére is, leginkább a turizmus és a cégek közötti kapcsolatok kialakítása terén.

Jól sikerült a Pán-Kelta Fesztivál

Nagy sikert aratott hétfő este a veszprémi Bran együttes szervezésében immáron ötödik alkalommal megrendezett Pán-Kelta Fesztivál zárónapja. A VMK-ban megtartott angol nyelvi költői est után 19.00 órától igényes koncerteken (Martin Doyle, Bran, Spiro) szórakozhattak az ír zene rajongói az Óváros téren. Az előadásokat követően éjjel tizenegyig tartó táncház több tucatnyi résztvevőjének ritmikus mozgása a Milleniumi Emlékmű körül valóban a kelta druidák korát idézte.

Tihanyban ülésezik a kormány

Július 2-án, szerdán délelőtt Tihanyban, az MTA Limnológiai Kutató Intézetében tartja kihelyezett ülését a kormány, ahol Szabó Mátyás, a Balatonért felelős miniszteri biztos is előadást tart a tó állapotáról. A miniszterelnök, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter az ülést követően a Balaton vízminőségéről, valamint a part rehabilitációjának jelenlegi állásáról tájékozódik. (napló)

Kirgiz vendégek a Városházán

A főváros meghívására néhány napos magyarországi látogatásra érkezett kirgiz önkormányzati delegáció hétfői vidéki útja során, Herend és Balatonfüred mellett Veszprémet is útba ejtette. A milliós kirgiz főváros, Biskek polgármesterét és a többi képviselőt Asztalos István alpolgármester fogadta a Városházán. (napló)

Kabóciádé 2003

- gyerekszemmel -

Szerettem volna írni egy helyes méltatást arról a szélmalomharcról, amit ezek a lelkes Kabócások vívnak a pénztelenség és a való világ ellen, de mivel lusta disznó vagyok, megkértem iskoláskor előtti leányomat, most dolgozzon helyettem. Ő így élte meg és látta a X. Kabóciádét.

„Levonult a királyi pár. Utána elmondtak egy köszöntőt. Jöttek különböző követek. Köztük a vadászkövet egy sassal. (Nekem az volt a kedvencem.)

Tiszta románc

Akik itt élnek köztünk, de nem veszünk róluk tudomást, akikről megvan a magunk jól bejáratott véleménye, akikkel csak lesz valami… Politoxikomán dzsánki párról (kikről????) szóló filmet láttam a VMK-ban, utána pedig egy nagyon „földreszállt” beszélgetés résztvevője voltam.

Veszprémben a francia testvérmegye delegációja

Június 30-án, hétfőn kezdődik a franciaországi Maine-et-Loire Megye Közgyűlésének látogatása megyénkben. Az immáron évek óta kitűnően működő kapcsolat részeként a megyét, s a megyei önkormányzat munkáját részletesen megismerni kívánó Loire-menti régióból érkezett küldöttséget Kuti Csaba, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke fogadja, s kalauzolja a Megyeházán.

Oldalak