Akik itt élnek köztünk, de nem veszünk róluk tudomást, akikről megvan a magunk jól bejáratott véleménye, akikkel csak lesz valami… Politoxikomán dzsánki párról (kikről????) szóló filmet láttam a VMK-ban, utána pedig egy nagyon „földreszállt” beszélgetés résztvevője voltam.

Kezdem rögtön a magyarázattal: politoxikomán=mindenevő, azaz alkohol, gyógyszer, higító (és jelen esetben heroin) fogyasztó. Dzsánki: olyan rendszeres kábítószer-fogyasztó, akinek egész életmódját az anyag beszerzése és elfogyasztása határozza meg. Pár: Zetor(=Krisztina) és Balázs, akiket nemcsak az anyag, hanem az érzéseik is összekötnek.

Erre világított rá a film. A szipusok, a drogosok, a „kápcsósok”, a függők stb. is gondolkodnak és éreznek, mégpedig nemcsak állati ösztönök szintjén, hanem minden más emberhez hasonlóan. Surányi Judit a két ember világáról közeli képet fest, testközelit. Gyakran csak a szereplők arcát, kezét láthatjuk és a zacskót. Két szippantás között döbbenetes dolgokat tudhatunk meg róluk.

Balázs 29 éves. Szülei diplomaták voltak, Kínában, majd a Szovejtunióban éltek. De jött a rendszerváltás… Ma az utcán él, télvíz idején a szülői ház ajtajában kell átöltöznie (mindeközben a szomszédasszony tőle egy méterre faarccal tereget az erkélyen). Útravalóul megkapja anyjától a szokásos szeretetcsomagot: üres üvegeket és egy doboz májkrémet.

Zetor technikumba jár: marketing és kereskedelmi szakra. Jó tanuló, szenvedélye a tanulás. Éjjelente és gyakran napközben is az utcán megy anyag után Balázzsal, de a vizsgáit mindig leteszi. Bár a hivatalos papírjai szerint hajléktalan, a családjával jó a viszonya.

Hangsúlyozom: dokumentumfilmről van szó, „zsír totál” felvételről. Azonban ne essünk se a túlzott általánosítás, se a teljes egyediesítés csapdájába.

A rendezővel folytatott beszélgetés során megtudhattuk, hogy bármelyik drogos életét nézzük, hasonlóan emberből van, mint a filmbeli dzsánkik. Számomra a film üzenete az volt, hogy próbáljuk meg árnyaltabban szemlélni „A drogosról” élő sztereotípiát. Ne is drogosról beszéljünk, mert egészen más egy heroinista, mint egy hétvégi speedfogyasztó, vagy aki alkalmanként baráti körben elszív egy spanglit, vagy egy alkoholista, vagy egy dohányos…

Mindezek a gondolatok egy igen vegyes összetételű társaságban fogalmazódtak meg. Jelen volt a veszprémi Drogambulancia igazgató-helyettese, a szociológus végzettségű és a tűcsere programban „terepen” dolgozó rendezőnő (ők ketten adták a beszélgetés szakmai hátterét), pedagógus, rendőr, anyuka a lányával, iskolás srácok (akik már próbálkoztak), egy mára már tiszta drogos fiú, egy megszállott modellező és még sokan mások, akik egy programajánló nyomán keveredtek a VMK-ba.

A beszélgetésben szinte mindenki részt vett, „beletette a magáét”, és beszélt, foglalkozott a drogkérdéssel, -problémával, -üggyel (kinek mi tetszik). A legvégén számomra az jött le, hogy nem az az ügy, hogy függés van, hanem az, hogy tisztaság legyen.

Mondjam megint azt: cigi? Reggeli feles vagy kávé, ami nélkül nem nyílik ki a szemed? Altató, ami nélkül nem tudsz aludni? Chat? Tévé? Mi köré szerveződik a napod? Itt ennyi a kérdés. A többi már következmény, ahogy ezek is. Van-e ezeknél erősebb szenvedélyed? Képes vagy-e értelemet adni az idődnek, az életednek?

A filmből már nem tudhatjuk, de a rendező elmondta, hogy Balázs három hónapja rehabilitációs intézetben él, így valószínűleg tiszta. Zetor gazdasági főiskolára jár, épp TDK-zott, jó eredménnyel. Az ő szenvedélye a tanulás. Egyedi eset.

Talán hitelesebben hangzik majd mindez Zetor szájából. Hamarosan Friderikusz, a Szólás szabadsága c. adásában láthatjuk őt, Krisztát és Surányi Juditot.