A 12. alkalommal megrendezett Virágos Veszprémért vetélkedő díjkiosztó ünnepségét pénteken este tartották az Óváros téren nagyszámú érdeklődő előtt. Asztalos István alpolgármester a város egyedi kertkultúráját méltatta beszédében. A kertekből szeretet árad, amely lenyűgözte a zsűrit. A zsűrielnök Bálint György kijelentette: Veszprém nemcsak a királynék városa, hanem a kertek királynője is. Tovább >>>
Németh Imre agrárminiszternek vállalnia kell a felelősséget a Balaton-felvidéki hernyóinvázió miatt - közölte Medgyesy Balázs, a Fidesz zöldtagozatának elnöke.
Miközben idestova három éve kap rendszeres, hivatalos tájékoztatást a kormány és a tárca a hernyóprobléma súlyosbodásáról, semmit sem tettek annak mérséklésére, ölbe tett kézzel nézték végig, amint a hernyóinvázió évről évre terjed - állítja közleményében a politikus. (népszabadság/mti)
A csónak, a csónak, ami nélkül a balatoni horgászok többsége nem boldogul, és éppen ezért fáj a fejük, mert még mindig rendezetlen a csónakkikötők sorsa.
A július 24-én este tartandó 179. balatonfüredi Anna-bál úgynevezett kísérő rendezvényei már előző nap megkezdődnek: pénteken este a lampionokkal díszített Kelén hajó fedélzetéről vízbe dobott, nevekkel ellátott fából készült szíveket kell a vendégeknek kihalászniuk a füredi kikötőben - tájékoztatta Cserép László az MTI-t csütörtökön. Tovább >>>
A Virágos Veszprémért környezetszépítő verseny díjkiosztójára kerül sor július 22-én, pénteken este hét órakor az Óváros téren. Tovább >>>
Az elmúlt napokban a zsűri bejárta a helyszíneket, hogy kiderüljön, meny házak, kertek a legszebbek városunkban. Mások is kaphatnak díjat ezen az estén, ugyanis ekkor adják át a parlagfű-gyűjtési akció fődíját is. 20 órától a TNT koncertezik, majd 22 órakor tűzijátékkal zárul a program.
Pénteken nyit a Kapolcsi Művészetek völgye. Koncertek: komolyzenei, jazz és könnyűzenei programok, színházi, felnőtt és gyermekelőadások sora várja a nagyközönséget a balatonfelvidéki Kapolcson és a szomszédos településeken. Tovább >>>