Szombaton Anna-bál

A július 24-én este tartandó 179. balatonfüredi Anna-bál úgynevezett kísérő rendezvényei már előző nap megkezdődnek: pénteken este a lampionokkal díszített Kelén hajó fedélzetéről vízbe dobott, nevekkel ellátott fából készült szíveket kell a vendégeknek kihalászniuk a füredi kikötőben - tájékoztatta Cserép László az MTI-t csütörtökön. Tovább >>>

A játék lényege, érdekessége, hogy mindenki megtalálja a párját, szíve választottját - tette hozzá a füredi önkormányzat művelődési osztályának vezetője. Ismertetése szerint a bál napjának délutánján a tavalyi bálkirálynő búcsúzik Füredtől hintós sétakocsikázással, a Móló Színpadon pedig táncbemutatók zajlanak majd, illetőleg a Városi Koncert Fúvószenekar ad műsort.

A szombati nap egyik legnagyobb attrakciója a báli vendégek bevonulása, melyet minden évben az érdeklődők több száz fős tömege néz végig. A hölgyek a bejáratnál szívalakú, számozott, herendi porcelánmedált kapnak.

Cserép László elmondta: a szombat esti Anna-bálon - hagyományos helyszínén, az Árkád Hotelben - telt ház várható, közel 300 vendéggel. A belépők 45, 35 és 30 ezer forintos áron keltek el. Az idei bált a fővédnök, Kiss Péter kancellária miniszter nyitja meg, illetve Füred polgármestere köszönti a vendégeket. A nyitótáncot, a palotást a debreceni Valcer Táncstúdió mutatja be, a bálban a zenét a Budapest Ragtime Band szolgáltatja.

A bál királynőjét a döntőbe jutott tíz hölgy közül zsűri választja ki és éjfél után egy órával hirdeti ki az eredményt. A bálkirálynő az aranyalma mellé idén is egy 51 centiméter magas Viktória-mintás herendi vázát kap /értéke 200 ezer forint/, míg a két udvarhölgye 38 és 25 centiméteres vázát vehet át.

Cserép László rámutatott arra is, hogy idén másodszor ítélik oda a Kiss Ernő-díjat - tavaly első alkalommal Gyurkovics Tibor író kapta meg -, annak a személynek, aki "sokat tett és tesz Balatonfüredért".

A báli vendégsereg gazdag menüből választhat: Anna-báli pezsgőkoktél, párizsi libamájterrin mázi brióson, tokaji borban áztatott aszalt gyümölcsökkel tálalva, továbbá gyöngytyúk eszencia zöldségekkel és tyúk mellehúsával, bélszín- és szűzpecsenyefonat bacon szalonnás ceruzababbal, színes bormártással és hordóburgonyával, végül Anna-báli tányérdesszert. A kísérő rendezvények közül kiemelkedik a bál királynőjének és udvarhölgyeinek a vasárnap délelőtti bemutatkozása a Móló Színpadon, illetve a szépségek sétakocsikázása Balatonfüreden. Balatonfüreden az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Annának a tiszteletére. Ezen a bálon ismerkedett meg Anna a későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, aki az 1848/49-es szabadságharc tábornoka volt és aradi vértanúként halt meg.

A füredi Anna-bál a reformkorban már az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, többször látták vendégül a Horváth-házban a kor neves személyiségeit, többek közt gróf Széchenyi Istvánt, Vesselényi Miklós bárót, Kossuth Lajost, Jókai Mórt, Vörösmarty Mihályt, Blaha Lujzát és más hírességeket. A II. világháborút követően 1954. júliusa óta rendezik meg minden évben a füredi Anna-bált. (mti)

Rovat: