Veszprémben tanul Varnus Xavér szerelme
Beküldte szerk -
Egy tizenkilenc éves rajongójába szeretett bele a negyven éves Varnus Xavér, a veszprémi diáklány kitartó rajongásával vette le a lábáról.
Varnus Xavér három évvel ezelőtt találkozott először személyesen Verával, bár ezt jó néhány levél és telefonbeszélgetés előzte meg. A Veszprémben tanuló pápai lány ugyanis kicsi kora óta lelkesen hallgatta Xavér lemezeit, és édesanyja számos koncertre vitte magával, mígnem a szokásos tinirajongásból lassanként több alakult ki. Vera eleinte csak a cikkeket és fényképeket gyűjtötte az akkor már híres orgonaművészről, ám amikor sikerült megszereznie a telefonszámát is, első dolga volt, hogy felhívja.
Xavér mindig udvarias volt vele, bár valószínűleg gyermeki rajongásnak hitte azt, amit Vera érzett iránta. Amikor azonban három évvel ezelőtt egy Pápán tartott koncerten találkoztak, fordult a kocka és Vera ahányszor csak tehette, mindig elkísérte a művészt a fellépésekre. Aztán egyszer csak Xavér rádöbbent: hiányzik neki a lány, ha nincs vele. Mint mondja, Vera pont olyan, aki nem untatja és aki elől nem érzi, hogy elbujdosna, ellenben bármikor szívesen öleli át.
A huszonegy év korkülönbség jelentős, és Vera tisztában van vele, hogy szerelmük talán nem szól örökre. De úgy érzi, amíg tart, addig minden percet ki kell használni, nem foglalkozik Xavér viharos múltjával, házasságaival és kalandjaival, csak arra ügyel, hogy boldoggá tehesse szerelmét. (Story alapján ma.hu)