Zászlókat égető fiatalok
Beküldte szerk -
A nyomozók elfogták azokat a fiatalokat, akik több tízezer forintos kárt okoztak Gicen.
Vandál kezek pusztításának megdöbbentő látványa fogadta azokat a gici polgárokat, akik június 22-én a kora reggeli órákban keresték fel a polgármesteri hivatalt. A hivatal előtti területet nemzeti és uniós zászló elszenesedett darabjai, kitépett tujabokrok és összetört pad maradványai borították. Az értelmetlen pusztítás tetteseinek felkutatását célzó, jelentős erőket mozgósító nyomozást néhány napja siker koronázta.
A kihallgatott személyek - két gyermekkorú és három fiatalkorú - elmondták, hogy június 21-én késő éjszakáig a polgármesteri hivatal épületében lévő ifjúsági klubban szórakoztak, majd a hivatal előtti parkban töltötték tovább az időt. S. I. vallomása szerint az épület előtti szórakozásuk azzal kezdődött, hogy rugdosni kezdte a nemrégiben ültetett tujabokrokat - tájékoztatott a pápai kapitányság. Később másokkal közösen sikerült is néhány bokrot kirugdosni a helyükről. Miután az ártatlan növények elfogytak, következtek az épületre kitűzött zászlók. Először égő cigarettával, majd nyílt lánggal rongálták a lobogókat. Az el nem égett részeket kézzel tépték miszlikre. Természetesen az épület előtti padok és a hirdetőtábla sem úszta meg épen. Remélhetőleg a vandál pusztítók sem.