Az elmúlt napokban megkezdődött a szentkirályszabadjai volt katonai repülőtéren a területrendezés. A munkálatok célja, hogy alkalmassá tegyék a repülőteret kisgépes forgalom lebonyolítására.
A korábbi ciklusban ez a város kapta az egyik legnagyobb összegű támogatást az elektronikus közigazgatás kialakítására, ám az eredmény elmarad az uniós elvárásoktól - jelentette ki a minap Varga Csaba szociológus egy veszprémi fórumon.
Hamis adatok és érvek alapján bezártak tizennégy vasútvonalat, noha a tavalyi kormányprogramban az szerepelt, hogy fejlesztések révén a környezetbarát vasút visszanyeri korábbi jelentőségét, a vidéket pedig erőteljesen fejleszteni fogják - mutatott rá Kovács Zoltán, Pápa fideszes polgármestere, a Lasztovicza Jenővel a Veszprém megyei közgyűlés elnökével tartott sajtótájékoztatóján.
Kedden megyénkben is elindult a tiszta Magyarországért Zöld Kommandó elnevezésű akciósorozat, amelynek keretében a hónap végéig több helyszínen kutatnak illegális hulladéklerakók után.
A 2006. év során a megelőző évhez viszonyítva 1%-kal nőtt a közúti közlekedési balesetek száma. Kimenetelük kissé kedvezőtlenebb: 2%-kal több személy vesztette életét a közutakon és 1%-kal többen sérültek meg súlyosan. A balesetek közül 7%-kal többet okoztak ittas állapotban, mint egy évvel korábban.
A pénteken éjszaka kismotorral közlekedő fiúnál alufóliába csomagolt marihuánát találtak az egyenruhások. A gyanúsított elismerte, hogy mielőtt a robogóra ült, barátjával elszívott néhány füves cigarettát. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, ám a vétséget elismerő fiatalok szabadlábon védekezhetnek.
Szülőként, pedagógusként, szakemberként egyaránt ismert az az álláspont, hogy a mai gyerekek mások, mint régen. Ehhez kapcsolódva tartanak fórumot a Városi Művelődési Központban március 7-én, szerdán 16.30 órakor.