A mesemondás, mesehallgatás közösségi esemény. Feltételezi a hallgatók közreműködő figyelmét, észrevételeit, néha még a kívánságait is. A mese nemcsak gyermekeknek szóló műfaj. Minden felnőttnek szüksége lenne rá felüdülésül, kalandvágyból. Ha több mesét hallgatnánk, gyakrabban gyönyörködhetnénk gyermekeink egy-egy érthetetlennek tűnő ötletében, játékában.
A 2006. november2007. januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 940 ezer, a munkanélkülieké 318 ezer fő volt, ami 7,5%-os munkanélküliségi rátát jelentett.
A Sziget 2007-ben is bemutatkozási lehetőséget biztosít a civil szervezetek számára. A 15. Sziget 115 szervezetnek tud helyet adni, mely helyekre április 15-ig, pályázati úton lehet jelentkezni.
Hiába írták a szlovén lapok, hogy a szlovén Celje csábítja, végül mégis az MKB Veszprém ajánlatát fogadta el Dejan Peric, a férfikézilabda-csapat világklasszis kapusa. A szerb hálóőr az eredetileg 1+1+1 éves kontraktusát változtatta meg 1+2 évesre, azaz 2009-ig biztosan a klub kötelékében marad.
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén a jelenlévők tárgyalták azt a szerződéstervezetet, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, illetve a regionális fejlesztési ügynökséggel kötnének. Ennek értelmében, az 50 millió forintnál nagyobb értékű pályázatok esetében a döntést Budapesten hoznák meg. Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke, sajtótájékoztatóján élesen bírálta az elképzelést.
Török estet tartanak március 2-án, pénteken délután a Városi Művelődési Központban.
Fél ötkor a Mindentudó ház programsorozathoz kapcsolódva A török hódoltság török szemmel címmel Sudár Balázs turkológus tart előadást, majd az Arasinda Együttes koncertje repít minket Törökországba. A program végén táncház, valamint hastánc-oktatás színesíti a kínálatot.
Boka Gábor színházbérlet indul Szentgálon, melyhez minden hónapban egy-egy táncház is párosul.
Első alkalommal, március 3-án, szombaton 18 órakor Petőfi: János vitéz című előadást nézhetik meg az érdeklődők. A táncházban ezúttal a Jurta zenekar muzsikál.