Hírgyár

Csődbe jutott a hazai autóipari beszállító

A Napi Gazdaság értesülése szerint kétmilliárd forintos kötelezettsége miatt nemrég csődvédelmet kért a Bakony Művek Autóalkatrész-gyártó Zrt. A lap beszámolt róla, hogy a cég az elmúlt években több milliárd forintot költött különböző beruházásokra, számításai azonban nem váltak be, s most már csak egyetlen leánya maradt, többi érdekeltsége tartozásai fejében már új tulajdonosokhoz került.

Tanárokkal a színházról

A Petőfi Színház művészeti vezetője, Kőváry Katalin a veszprémi középiskolákat kereste, keresi fel a napokban, hogy kikérje véleményüket a Petőfi Színház előadásaival kapcsolatban.

A találkozók lényege, hogy a színház és az iskolák megismerjék egymást, gondolatot- és véleményt cseréljenek. A színház műsorpolitikáját, jövő évi előadásait ismertette, ismerteti a napokban zajló beszélgetés-sorozatban Kőváry Katalin, amire a középiskolák szervezői, magyartanárai, igazgatói reflektálhatnak.

Tárgyak a természet kincseiből

Tamás Sándorné és tanítványainak kiállítása tekinthető meg a Dózsavárosi Klubkönyvtárban Tárgyak a természet kincseiből címmel március 1. és március 28. között.

Kiállítók: Tamás Sándorné – csuhé- és szalmafonó, Karli Andrásné – fűfonó, tojásdíszítő, Kaics Julianna – szalma- és kosárfonó, Kovács Lászlóné – csuhé életképek, Heilig Béláné – csuhéfonó, Wittmann Józsefné – csuhé- és szalmafonó, Tóthné Martinkovics Erika – szalmafonó. A kiállítást megnyitja: Luktor Ferenc.

Győriek hangversenye

A győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének zongora tanszaki hangversenyére kerül sor március 1-jén, csütörtökön a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolába.

Műsor:

L. van Beethoven:
C-dúr szonáta I. tétel Op. 2. No. 3.
Kodály Z.:
Sírfelirat
Bagi Annamária, II. évf.

F. Schubert:
a-moll szonáta
Kodály Z.:
Székely keserves
Bogdán Dóra, IV. évf.

D. Sosztakovics:
e-moll trió IV. tétel
Csaba Ágnes - hegedű, Szakács Anita - cselló,
Bagi Annamária – zongora

Javaslatkérés a Szabad Sajtó Díjra

Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzata február 22-i közgyűlésén módosította a kimagasló újságírói munka elismerésére korábban hozott rendeletét. Ennek értelmében, megszűnik a Nyilvánosságért érem, helyébe ettől az évtől a Szabad Sajtó Díja lép.

Az elismerést évente egy személy kaphatja meg, és növekszik az anyagi elismerés mérteke is. Az idei jutalmazott személyére március 5-ig lehet laudáciot is tartalmazó javaslatot tenni a horvath.gyorgy@gov.veszprem.hu elektronikuslevél-címen a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjénél.

Oldalak