Betlehemezés a várban

Utolsó napjához érkezik az Illatos Advent programsorozat az Óváros téren december 23-án, szombaton.

16 órakor az Iciri Piciri együttes műsora várja a Városháza elé érkezőket, délután öt órakor Betlehem várja a várba látogatókat a Művészetek Háza rendezésében a Szilágyi Táncegyüttes közreműködésével. A lelkek felmelegítése után forralt bor és tea várja a téren ünneplőket a tábortűz mellett.

Módosul a hulladékszállítás időpontja

A karácsonyi és az újévi ünnepek módosul a kommunális hulladékszállítás – tájékoztatta lapunkat a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Rt.

December 25-26-án, vagyis az ünnepnapokon a szokásos hétfői és keddi gyűjtés lesz, 2007. január 1-jén, hétfőn szünetel a gyűjtés, helyette december 31-én, vasárnap szállítják el a hulladékot. A szolgáltató arra kéri az érintetteket, hogy a gyűjtőedényeket a megjelölt időpontokban helyezzék ki.

Hőszolgáltatási Igazgatóság diszpécser-hibabejelentő szolgálata folyamatosan elérhető a 425-468-as telefonszámon.

A Nagy Karácsonyi Buli

Sex, drug & work

A karácsonyi parti mindig fontos pillanat egy cég életében, gondoljunk csak a Nakatomi Corp. bulijára John McClane-nel. Persze ennyire ritkán fajul el a dolog, de biztos mindenki hallott már pletykákat túl sok piáról, és túl hamisan énekelt „Kiskarácsony, nagykarácsony”-ról, vagy némi mikulássapkában elkövetett irodai orgiáról. Ezeket elkerülhetjük, hogy a továbbiakban is emelt fővel járhassunk dolgozni, de mindig akadnak renitensek, akik csak azért se bírnak magukkal. Használati útmutatónk következik.

Soha nem értettem a kollektíva-erősítő mulatságokat…

év végi céges buli dolgozói szemmel

Mi az értelme, célja a céges évzáró rendezvényeknek? Egyáltalán hogyan zajlik egy ilyen összeröffenés? Mi folyik az este alatt – süket duma vagy a pia? Ki, hogyan érzi magát ezeken a partikon? Különböző területen dolgozó alkalmazottak véleményei adnak választ kérdéseinkre.

Láthatatlan remekművek – 13. rész

Gustav Machaty: Extázis, Tod Browning: Szörnyetegek, Fritz Lang: M.

Egy remekmű általában halhatatlan. De mi történik akkor, ha a kulturális emlékezet megfeledkezik egy-egy páratlan értékű alkotásról? Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be és ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek részben vagy egészen, ritkán jutnak el a közönséghez, vagy mert kihullottak a kulturális kánonból, vagy mert hazánkban nehezen hozzáférhetőek.

Oldalak