Központban a közgazdaságtudomány

Megtartotta alakuló közgyűlését a Gazdasági Kutatócsoport Közhasznú Egyesület. A Pannon Egyetemen emeddig informális csoportként működő szervezet a Pannon Egyetem gazdasági oktatóiból, valamint a Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának ösztöndíjas és levelező tagozatos hallgatóiból álló szervezet hivatalos kereteket vett fel december 15-én.

Lakóház és gazdabolt égett le Alsóörsön

Leégett egy gazdabolt és egy lakóház hétfőn Alsóörsön - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-t.

A háromszintes ház földszintjén egy gazdabolt gyulladt ki, majd a tűz átterjedt a fölötte lévő lakóépületre és annak tetőzetére is – mondta Mieder Béla. Hozzátette: a tűz keletkezésének okát vizsgálják, becslések szerint a kár a 10 millió forintot is meghaladja. Személyi sérülés nem történt – közölte az ügyeletes. (hírszerző)

Tisztelt Polgármester Úr!

vágatlan napirend előtti felszólalás

A sokak által várva várt együttműködésről, annak óhajáról akarok beszélni. Arról, amit példaértékűen Te is szorgalmaztál a város érdekében, és ennek jegyében alig egy hónappal ezelőtt összehívtad – fehér asztal mellé – a megye összes országgyűlési képviselőjét némi közös gondolkodásra. Mi örömmel fogadtuk a meghívást, feledve a jelenlétedben is történő kulturálatlan megnyilvánulásokat az október 23-i városi ünnepségen. S mennyi minden történt, azóta!

Vásár a belvárosban

- képriport -

Idén is megtelt a Kossuth utca a vásározókkal és a vásárlókkal, így, karácsony előtt. A bódék között kimerült anyukák, felajzott gyermekek és apatikus apukák sétálnak, válogatnak az ajándékok tömegéből. Képriportunk egy kis ízelítőt ad a karácsonyi vásár hangulatából. Kattintsanak, nézegessenek!

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

Oldalak