Ahhoz, hogy a karácsonyfa igazi meglepetés legyen a kisgyermekeknek, a Hemó ismét várja a szülőket csemetéikkel egy ingyenes filmvetítésre december 24-én, vasárnap 15 órakor.
A Segítség, hal lettem! című szinkronizált, dán animációs kalandfilmre a térítésmentes belépőjegyek az intézmény recepcióján igényelhetők, ezeket december 23-án 20 óráig vehetők át.
Az élményfürdő csak egy eszköz lehet a város idegenforgalmi szolgáltatásai között. Azonban élményfürdőt a magántőke nem igen épít, mert hasonlóan a sportcsarnokhoz, soha meg nem térülő beruházás. Az önkormányzatnak pedig gatyáját, bigyuját lefogja rántani a sportcsarnok. Így az élményfürdő realitása nem sokat ígér.
Minden ember ismeri a sör áldott hatásait: hűsít a melegben, (a lengyelek télen melegen isszák, hogy fűtsön), szomjunkat oltja a legnagyobb szárazságban, elveszi a bor szagát , ám mindezek mellett még másra is jó a sör, illetve a kiürült sörös doboz. Elüthetjük vele unalmas perceinket, és valóságos képzőművészeti csodákat alkothatunk belőle. Íme pár példa erre.
A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, és bár jómagam nem tartozom a nagyon nagy polgárok közé, a borleves-imádók népes családjába viszont igen, azt ajánlom, járjuk körül, hogyan is készül az ünnepek egyik elmaradhatatlan, egyszerűen nagyszerű fogása, különös tekintettel ama elvetemültekre, akik nem szeretik a halat
- Varga Ferenc, az Érsekség számvevője és borásza -
Közel fél évszázada dolgozik a szakmában. Keze munkáját dicséri ugyanennyi ideje mindenki, aki kóstolta már a felsőörsi vagy mindszentkállai borokat. Az Érsekség borászát és egyben számvevőjét kereste föl a Veszprém Index, aki munkatársunknak mesélt családi hagyományokról, miseborokról, az elmúlt időkről és azok nagyszerű szakácsnőiről.
Megfigyelhető tendencia televíziós csatornáink tekintetében, hogy az ünnep fogalma a műsorszerkesztők fejében összekapcsolódik a filmek özönével. Gyakorlatilag azt sugallják nekünk: De jó, hogy van végre néhány szabadnapod, gyere, kapcsold be a tévét, és nézz filmeket! Érdemes azért kicsit végigtekinteni a kínálaton, valójában mi éri meg, hogy elvonja egy időre figyelmünket a szeretet ünnepéről
Pár hete változás történt az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Átköltözött a zenemű- és médiatár a régi épületszárnyból a főépület harmadik emeletére. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért is olyan nagy baj ez főleg akkor, ha az ember nem jár könyvtárba, vagy esetleg ha épp ő a könyvtár igazgatója, mert gondolom, az ötlet Praznovszky úr fejéből pattant ki.
A TISPOL-akció második napján is tartott a megelőzési üzenetek hatása Veszprém megyében. A hétfői és a keddi ellenőrzésekben összesen 101 rendőr vett részt, akik 1669 autóst ellenőriztek.