Így táboroztam én

Még javában tart a vakáció, senki nem gondol a szeptemberre, az iskolára. Így július közepén a táborozás „szezonja” van, aki teheti nyaral, pihen esetleg táborozni megy. Esetleg.A táborozásról mindig a bulik, a csínytevések, a nagy túrázások jutnak eszembe. Általános iskolában szinte minden évben „beutaltak” szüleim, így a nyárból egy-két hetet „pajtársaimmal” és tanáraimmal töltöttem. Persze minden évben máshova mentünk, mindegy volt, hogy vonattal, vagy busszal, a lényeg az volt, hogy HURRÁ MEGYÜNK!!!! És még a felsőbb évesek is velünk (kis dedósokkal) jöttek.

Foncsorfrász XXIX.

Az oroszlán ébredése

Győzött a nyár. Hatalma teljében mi más lehetne alakja égen és földön, mint az oroszláné. Királyi állat. Ezért aztán ahányszor csak szóba kerül, végletekben találkozhatunk vele. Foncsorfrász, hogy a napkorona sörényű nagymacska egyszer bestia, a legkegyetlenebb gyilkos vagy egyenesen maga a gonosz, az ördög; máskor az igazság, a hiteles hatalom, az égi és eszményi rend jelképe eladdig, hogy gyakran magával Jézussal azonosítják.

Köztünk vannak...

- Asztalos István I-II. rész -

„Veszprémben születtem 1957-ben, március 21-én. Szép, felhőtlen gyerekkorom volt. Megkaptam mindent: édesapám és édesanyám egyetlen gyermekeként szeretetet, az iskolától betűvetést és sok-sok kémiát. Középiskolát vakszeszélyből választottam, így lettem vegyipari szakközépiskolás. Ma semmit se bánok. Ott tanultam meg az egyetlen és csodálatos valóság tiszteletét.”

Így kezdi bemutatkozását Asztalos István a Városháza honlapján. Tanárember, drámaíró, politikus. Alpolgármester. Vele beszélgettünk el.

Index: Hogyan lesz egy rendes tanáremberből, egy művészből politikus?

Elindult a Digitális Város program

Az Open Society Institute és a városi képviselőtestület támogatásával elindult a Veszprém Digitális Város program, melynek fő célja a demokrácia fejlesztése és az információs társadalom kiszélesítése Veszprémben. A programot irányító testület pénteki sajtótájékoztatóján bemutatta honlapját, az önkormányzat működésével kapcsolatos közérdekű adatokat tartalmazó Adatbankot, valamint a helyi digitális média képviselőjét az Index Veszprémet.

1,2 milliárdért épül új szennyvíztisztító Füreden

Várhatóan 2005 végére épül meg Balatonfüreden a jelentős befektetéssel a régi telep helyén megvalósuló új szennyvíztisztító. 2003-ban 200, 2004-ben 500, 2005-ben pedig ismét 500 millió forintot fordít az állam a füredi térségi szennyvíztisztító telep létrehozására. Akalitól Füredig tíz település új tisztítója lesz a balatonfüredi, amelynek napi ötezer köbméter a tervezett teljesítőképessége. Az érintett hat tóparti és négy háttértelepülésnek összesen mintegy 15.000 állandó lakosa van, a nyári lélekszám viszont eléri a 80-90.000-et is.

Felhívás megyei díjak adományozására

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének illetékes bizottsága a megye területén kiemelkedő munkát végzők szakmai elismeréseként évente díjakat adományoz az alábbi kategóriákban: a Közművelődésért, a Gyermekvédelemért, a Közigazgatásért, a Sportért, a Szociális Munkáért, a Közoktatásért, az Egészségügyért, valamint a Turizmusért.

Oldalak