Halásznapok és Borhét Zánkán

A július 18-án, pénteken este hat órakor induló menetfelvonulással kezdetét veszi a Zánkai Halásznapok és Borhét rendezvénysorozata. Szombatonként sportversenyekkel, hétköznap délutánonként népi kismesterségek játszóházával, esténként pedig nótával, koncertekkel, utcabállal várják a szervezők a kikapcsolódni vágyókat. Tovább >>>

„A Mindenség nekem beszél”

Július 19-én, szombaton délelőtt 11 órától Nagy László születésnapjára emlékeznek az irodalom kedvelők a költő szülőfalujában Iszkázon. A koszorúzással egybekötött rendezvényen Dukai István költő és Bubik István színművész lesz a kiemelt vendég. Az ünnepséget követően a Mészáros együttes táncházzal szórakoztatja a jelenlévőket.

Sikeres Veszprém TV pályázat

Európai információs műsor készítésére nyert az ORTT által kiírt pályázaton jelentős összeget a Veszprém Televízió. A csatornán ennek köszönhetően idén szeptembertől látható majd az Európa közepén című információs, közszolgálati és szórakoztató magazin. A szerkesztők szeretnék minél interaktívabbá tenni a műsort, s így a nézők is aktív közreműködők lehetnének a készítésben. (napló)

Épül-szépül az óváros

- megújult ház a Sziklai utcában -

Minden veszprémi vágya, hogy a lakóhelyünk lerobbant óvárosa újra Veszprém valódi gyöngyszeme legyen. Az utóbbi években meg is kezdődtek az erre irányuló beruházások. A rekonstrukciós építkezések nem csak a Jókai utcára korlátozódnak: július 10-én átadták a Sziklai utca 8-as számú felújított épületét.

Reneszánsz és barokk napok Keszthelyen

Mesterkurzussal egybekötött Reneszánsz és barokk napokat tartanak július 14-étől Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban. A kurzust vezető mesterek, meghívott szólisták és híres együttesek július 24-ig összesen nyolc hangversenyt adnak. A sorozat hétfőn Párkai István zongoraestjével indul, majd Lorenz Dávid gitárestjével és a Discantus énekegyüttes hangversenyével folytatódik. Barokk táncjátékot mutat be július 22-én a Company Canario Historikus Táncegyüttes Händel Vízi zenéjére, majd Ella Péter másnapi csembalóestje után, július 24-én tartják a rendezvény zárókoncertjét. (mti)

Ifjabb Tóth győzött a 10. Veszprém ralin

A Peugeot 206 WRC-vel versenyző ifjabb Tóth János, Tóth Imre páros magabiztos versenyzéssel nyerte meg az idei Veszprém ralit. A hatszoros magyar bajnok duónak idén ez volt a második futamgyőzelme, amivel szorosan felzárkóztak az összetett pontversenyt vezető Benik – Somogyi és a Szabó – Kerék kettős mögé. A rendszeresen több tízezer nézőt vonzó rendezvényen a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetői külön díjjal elismerték Lakatos Lajos főszervező lelkiismeretes munkáját.

A Tihanyi-félsziget régi térképeken

A Tihanyi-félsziget XVI-XVII. századi térkép-ábrázolásait bemutató kiállítás nyílt pénteken Tihanyban az apátsági galériában. A mintegy húsz, 1528. és 1688. között kiadott, Tihany környékét is ábrázoló, többnyire színes térképlapok többségét Amszterdamban, Párizsban, Bázelben, Bécsben és Ingolstadtban adták ki. A korabeli Tihany-megnevezéseket felsorolva "Thyan, Thian, Tyan, Tihan" címen rendezett kiállítás anyagát a Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményéből válogatták. (mti)

Oldalak