A Pannon Várszínház a 2003-2004-es évada korántsem tekinthető lezártnak, ugyanis kezdődnek a nyári előadások, s emellett elindulnak a 2004-2005-ös szezon bemutatóinak próbái. Vándorfi László, a színház színi-direktora tegnap tájékoztatta a sajtót az új évad és a nyári szezon tervezett előadásairól.
A Konzervatív Polgári Kör "Disputa a közjóért" című rendezvényén tart előadást Rogán Antal a Fidesz frakcióvezető helyettese, az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának elnöke Veszprémben, a Padányi Bíró Márton Katolikus Iskolában május 26-án, szerdán délután fél hatkor.
Guiness-rekord kísérletre tesz szert Szentkirályszabadja Önkormányzata, a Szent István Király Általános Iskola, valamint a Szivárvány Óvoda közreműködésével. Magyarország leghosszabb gyermekrajzát szeretnék elkészíttetni a szervezők Gyermek nap alkalmából május 26-án, szerdán.
Már 29 eurós összegért - vagyis az eddigi ár feléért - a Balatonra szállítja a nyári szezonban a német turistákat az Air Berlin és az EasyJet, hogy itt heti kétszáz euró alatti szállásokba költözhessenek be, melyet a Novalis biztosít számukra - idézi a Ddp hírügynökséget a Világgazdaság.
Kisebb erejű, a Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengést érzékeltek Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye határán kedden délelőtt; kisebb anyagi károk keletkeztek, személyi sérülésről nem érkezett jelentés
Megyik Jánost nem nagyon ismerik Magyarországon (bár a Vass Gyűjteményben láthatjuk egy alkotását). Itthon nem tartozik a plebsz által számontartott konstruktivisták közé, mint Kassák, Szervátiusz vagy Barcsay. Hazai kiállítása 1988-ban és 2002-ben volt; az 56-ban emigrált képzőművész önálló anyaggal inkább Ausztria és Németország kiállítótermeiben jelent meg. Ezért is nagy jelentőségű ez a veszprémi tárlat, mely az utóbbi évek munkáit mutatja be.
Miközben tíz hazai vállalatvezető és gazdasági döntéshozó közül kilenc úgy véli, hogy cége legalább közepesen felkészült az EU- csatlakozásra, addig konkrét lépéseket csak hatvan százalékuk foganatosított - derül ki a BellResearch és a Figyelő, valamint az Üzlet és Siker magazin közös felméréséből. Tovább >>>
A Vérellátó mellett tart sajtótájékoztatót a Kórház melletti parkolóval kapcsolatos ügyről Dióssy László polgármester, Asztalos István és Hartmann Ferenc alpolgármester május 25-én, kedden délután fél háromkor.