Konszenzuskeresés a parkolóval kapcsolatban

Szeretnénk eltüntetni innen ezt a sorompót, amely eddig elzárta a betegeket és a látogatókat attól, hogy itt parkolhassanak.

A Csolnoky Ferenc Kórházzal szembeni parkoló bejáratánál mondta ezt tegnapi sajtótájékoztatón Dióssy László polgármester. - Elzárta ez a sorompó egyben attól is őket, hogy ugyanolyan jogokat gyakorolhassanak, mint azok, akik eddig igénybe vették ezt a parkolási lehetőséget - utalt a polgármester a korábbi állapotra, mikor a parkolót csak kórházi dolgozók vehették igénybe.

Hartmann Ferenc alpolgármester elmondta, a terület az önkormányzat tulajdona, ennek ellenére 1988, tehát a terület rendezése óta a kórház dolgozói térítésmentesen használhatták. Nem változott ez a helyzet a Veszpark rendszer bevezetése óta sem, emiatt 60 százalékos kihasználtsággal számolva 63 millió forint bevételről mondott le a város. A közgyűlés minimum öt évre 25 zöld zónás, biankó, tehát személytől függetlenül felhasználható parkolóbérletet biztosított a kórháznak.

Van egy csoport, amely úgy viselkedik, mintha ez a terület az övé lenne, holott ez nincs így. Mivel emiatt jogi lehetőségeik nincsenek szándékaik érvényesítésére, egyedüli lehetőségként marad számukra az utcai hecc. Én ezt valahol a jogállam alapjainak a sérelmeként élem meg - fogalmazott Asztalos István alpolgármester.

Dióssy László ennek ellenére azzal zárta a tájékoztatót, hogy a konszenzuskeresés jegyében új javaslatot tár csütörtökön a közgyűlés elé.

A sajtótájékoztató alatt a korházi dolgozók egy csoportja feliratos táblákat felmutatva demonstrációt tartott. (napló nyomán)

Rovat: