Hírgyár

Szakszervezeti fórum

Szervezeti fórumot tart az MSZOSZ megyei szervezete Budapest úti szákházában november 4-én, kedden délelőtt tíz órától. A rendezvényen részt vesz Szőke Károly, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke és a 2004. évi költségvetés tükrében beszél a munkavállalók és nyugdíjasok helyzetéről.

Kuriózum

A filmklub november 3-án, hétfőn este hét órakor ezúttal a Baran című iráni filmet mutatja be. Az iráni fiú és az afgán "feketemunkás" lány története gondolatilag és képileg is gyönyörűen megfogalmazott valódi moziélmény. Nem véletlenül vezeti a film az egyik legnagyobb budapesti téka népszerűségi listáját.

Metropolisz

A videoprojektoros vetítésen Az ősz meséje című feliratos francia film lesz látható november 4-én, kedden este hét órakor. A rendező Eric Rohmer az új hullám nagy rendezőinek egyike, aki idős korában is alkot. Az ősz meséia Négy évszak ciklus befejező darabja. A rejtőzködő korrajz képsoraiban szerelmi kapcsolatok bontakoznak ki.

Könyvbemutató

A Magyar Tudomány Hete programsorozatban a Pápai Református Gyűjtemény könyvbemutatójára kerül sor a VEAB székházban november 4-én, kedden délután két órakor. Az eseményen közreműködik Mészáros Ernő akadémikus, Kósa László akadémikus, Köntös László a gyűjtemény igazgatója és Hudi József a VEAB Történettudományi Szakbizottságának elnöke.

Megkezdődött a tesztüzem

A Veszprém Digitális Város (VDV) program egyik jelentős eleme a Nonprofit Portál. Október 28-án elkezdődött a rendszer feltöltése és tesztelése. Amennyiben komolyabb hibákra és hiányosságra nem lelnek a portál üzemeltetői, úgy két héten belül a nagyközönség - elsősorban a civilek - számára hozzáférhetővé válik a VDV program legújabb szolgáltatása. Tovább >>>

Élelmiszergyártás és forgalmazás az Unióban

Az uniós csatlakozást követően az élelmiszeriparban és a kereskedelemben is át kell vennünk az ott alkalmazott gyakorlatot, a forgalmazás szabályait és azok alkalmazását. Erről tartott tájékoztatót a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál dr. Kálmán Béla, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója.

Oldalak