A rendőrség is készül

A jelek szerint a mindenszentek ünnepe nem kerüli el a tolvajok figyelmét. A pécselyi református temető parkolójában, nyitott gépkocsiból vittek el harmincezer forint készpénzt a hét elején. Tovább >>>

Megyénkben, akárcsak a korábbi években, a rendőrség már előre készül a halottak napja miatt várható nagy forgalomra. Az elmúlt esztendőben ilyenkor előforduló gépkocsifeltöréseket megakadályozandó, az egyenruhások jó része a temetők környékén teljesít majd szolgálatot a hétvégén, ezzel is biztosítva a forgalom, és ahol szükséges a parkolás zavartalanságát. Munkájukat a temetők környékén civil ruhás bűnügyesek és a polgárőrök segítik.

Jobb a bűnt megelőzni, szokták mondani, ezért érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a temetőjárás során csak a legszükségesebb értékeket vigyék magukkal, s ha kiszállnak a kocsiból, ne hagyjanak semmit az autóban, az utastérben. A tapasztalatok azt mutatják, megéri az odafigyelés, ugyanis a tolvajok a nagy forgalom miatt csak a feltűnő helyen hagyott értékekért nyúlnak be a kocsiba – figyelmeztet a rendőrség sajtószolgálata.

Rovat: