Hírgyár

A sportról kérdeztek

Az elmúlt hét közepén a veszprémi internetezőknek ismét alkalmuk volt kérdezni önkormányzati tisztségviselőtől, ezúttal Hidasi Ferenc tanácsnoktól. A város hivatalos honlapján, a www.veszprem.hu portálon március végén indított új párbeszéd lehetőség az Agora a honlap Fórumának kiemelten kezelt része. Az április 28-i "chat-délután"-on témaként a város szabadidősportja került terítékre. Tovább >>>

Bevetés Próbák 04

2004 májusában a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség ismét megrendezi a "Bevetés Próbák" országos ifjúsági vetélkedőt. A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel a szervezők még több fiatalnak nyújtanak lehetőséget a fizikai és szellemi megmérettetésre; mintegy 8000 jelentkezőt várnak az ország tíz régiójából.

Tájékoztató a tánc fesztiváljáról

Idén május 10. és 16. között kerül megrendezésre a tánc fesztiválja Veszprémben.

A VII. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozóról május 3-án, hétfőn délelőtt 11 órakor tájékoztatja az érdeklődőket Vándorfi László, a Pannon Várszínház színi-direktora és Krámer György, a Tánc Fesztiválja művészeti igazgatója a Városháza Kossuth termében.

A balatoni önkormányzatok tulajdonhoz juthatnak a halászati Rt-ben

Még az idén a tóparti önkormányzatoké lehet a Balatoni Halászati Részvénytársaság 49 százaléknyi részvénye. A paketthez egy több mint 600 millió forintos tőkeemelés keretében juthatnak hozzá az érintettek, de a leendő tulajdonosi kört, csak néhány hetes előkészítő munka után jelöli majd ki a társaság négy napja kinevezett új menedzsmentje. Mindezt Kiss György Károly, a Rt. elnök-vezérigazgatója jelentette be Siófokon.

Metropolisz

Csocsó, avagy éljen május elseje! című Koltai Róbert rendezete magyar filmvígjátékkal jelentkezik a Filmklub május 3-án, hétfőn este hét órakor a Városi Művelődési Központban.

Az Acélvárosban játszódó történet az 50-es éveket vérbő humorral idézi. A város kulturális mindenese, a Csocsó becenevű tanár, magyar Svejkként csetlik-botlik a hatalom képviselői és az sztálinvárosi emberek között.

A tűzoltók napja

Tűzoltó-napi ünnepséget tartanak a veszprémi Óvári Ferenc Tűzoltólaktanyában május 3-án, hétfőn délelőtt. A helyszínen felavatják Szt Flórián szobrát, valamint kiosztják az "Év megyei tűzoltója" elismerő díjat. 1991 óta emlékeznek meg a tűzoltók védőszentjéről.

Döntenünk kell

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése népszavazást írt ki május 2-ára, vasárnapra. Egyetlen kérdésre kell válaszolnia a választópolgároknak: Egyetért-e Ön azzal, hogy a Séd Filmszínház épülete és a mellette lévő terület értékesítésével, a park egy részének beépítésével konferenciaközpont és szálloda épüljön? Az urnákat reggel 6 órakor nyitják és 19 óráig várják a szavazati joggal rendelkezőket. Tovább >>>

Oldalak