Hírgyár

Varázslat és boldogságportya

- Kabóca Bábszínház bemutató -

Maurice Maeterlinck varázslatos, erősen szimbolikus jelentéstartalmú meséjét, a Kék madárt adta elő május elsején a Kabóca Bábszínház a csatlakozási ünnepségek mámorában és az anyák napja előhangjaként, megállásra, elgondolkodásra késztetve apró és óriás közönségét egyaránt.

Német nap Rátóton

A Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület megalakulásának 3. évfordulója alkalmából civil napot tartanak a városrész Művelődési Házában.

Délután két órától várják az érdeklődőket gyerekeknek szóló kézműves foglalkozással, majd Dr. Albert Vendel, a Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője mondja el ünnepi beszédét. A nap folyamán hagyományőrző műsorral készülnek a szervezők, amelyen közreműködik a gyulafirátóti Gyulaffy László Általános Iskola német nemzetiségi tagozata, és a Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Dalköre és Tánccsoportja.

Erős gyapjaslepke-invázió a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidék teljes területén erős a gyapjaslepke-invázió, a védekezés a mezőgazdasági területek, elsősorban az erdőterületek tulajdonosainak kötelezettsége, elmulasztása akár 2 millió forint bírságot vonhat maga után - hívja fel a figyelmet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye.

Franciaórát tartott Medgyessy Péter

- 2005-től ingyenes lesz a középiskolai nyelvvizsga -

Medgyessy Péter szerint hazánk sikerességének egyik feltétele, hogy idegen nyelveket beszéljenek az emberek. A miniszterelnök erről azután nyilatkozott, hogy franciaórát tartott a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a nyelvtudás csak a minimum, szakmára is szükség van. Magyarország csak akkor lehet eredményes, ha mind a kettőt elsajátítja - tette hozzá a miniszterelnök. Medgyessy Péter szerint a kormány dolga, hogy megfelelően segítse a nyelvtanulást, ezért térítik meg a sikeres vizsgák díjait.

Oldalak