A balatoni önkormányzatok tulajdonhoz juthatnak a halászati Rt-ben
Beküldte szerk -
Még az idén a tóparti önkormányzatoké lehet a Balatoni Halászati Részvénytársaság 49 százaléknyi részvénye. A paketthez egy több mint 600 millió forintos tőkeemelés keretében juthatnak hozzá az érintettek, de a leendő tulajdonosi kört, csak néhány hetes előkészítő munka után jelöli majd ki a társaság négy napja kinevezett új menedzsmentje. Mindezt Kiss György Károly, a Rt. elnök-vezérigazgatója jelentette be Siófokon.
A kormányzati elképzeléseknek megfelelően a halászati társaság a horgászturizmus segítésére és a balatoni halállomány megőrzésére teszi a hangsúlyt. Az idén is csak a busát halásszák, azt is csak éjszaka. A Balatonban lévő mintegy ezer tonna angolna egy részét az idén kísérletképpen a hagyományos varsákkal szeretnék kifogni a keszthelyi öbölben. A halászati Rt. 250 ezer előnevelt csukát már betelepített a Balatonba, és néhány héten belül egymillió süllőt helyeznek ki.
Az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a horgászoknak nincs okuk panaszra, a tavalyinál lényegesen jobbak a fogási eredmények. A társaságnál azt is tervezik, hogy horgászhajót alakítanak ki a Balatonfejlesztési Tanács támogatásával, amelyről akár éjjel is pecázhatnak majd a jelentkezők. (magyar rádió online)