Hírgyár

Ózonkutatás régen és ma

A légköri ózonkutatással foglalkozik a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának rendezvénye, ahol Mészáros Ernő akadémikus, egyetemi tanár ismerteti egyebek mellett a témával kapcsolatos tudománytörténeti tanulságokat. Az MTA VEAB-szákház nagytermébe várják az érdeklődőket június 9-én, szerdán este fél hatkor.

Az előzetes tervekben szereplő, mára meghirdetett Glatz Ferenc előadása elmarad.

Mario Luzi, európai költő

Második napjához érkezett a IV. Veszprémi Irodalmi Nagyhét rendezvénysorozata. A Művészetek Házában délután öt órakor Mario Luzit, a legnagyobb élő olasz költőt mutatja be Dante Marianacci. Az eseményen megtekinthetjük az Olasz Kultúrintézetben 2004. májusában az ő tiszteletére rendezett, videókonferenciával egybekötött estről készített dokumentumfilmet, melyben maga a költő is nyilatkozik szülővárosából, Firenzéből. A hermetizmus irányzatának egyik alapítójaként számon tartott neves poéta életművét Dante Marianacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója méltatja.

Európa nő!

Esélyek, nők, férfiak, kockázatok az Európai Unióban. Erről szól a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület, a Várpalotai ÍRISZ Nőegyesület és a Nők a XXI. Századért (Keszthely) nőszervezetek rendezvénye június 9-én, szerdán délután egy órai kezdettel a Városházán. A szervezők vendégül látják dr. Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét.

A nap folyamán megtekinthetők a nőszervezetek bemutatkozó anyagai, a hivatalos megnyitón délután két órakor részt vesz Asztalos István alpolgármester.

A részletes program megtalálható a Kultúrkonténer rovatunkban.

Oldalak