Európai uniós szakértők lesznek belőlük

A nemzetközi tanulmányok szak tavaly ősszel indult a Veszprémi Egyetemen. Az elmúlt évi tapasztalatok mind az oktatók, mind a hallgatók részéről pozitívak.

A Veszprémi Egyetem társadalomtudományok és európai tanulmányok tanszéke tavaly hirdette meg az új szakot azzal a céllal, hogy olyan szakembereket képezzen, akik a nemzetközi kapcsolatokat jól ismerik, multidiszciplináris elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek, idegen nyelven tárgyalóképesek. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után különösen fontos, hogy a térség, a régió, a közösség érdekeit eredményesen képviselni tudó szakembereket képezzenek. A képzés során a hallgatók alapozó társadalomtudományi tárgyakat (filozófia, politikatudomány, jogi alaptan, közgazdaságtan, szociológia), nemzetközi tanulmányokat (nemzetközi kapcsolatok története, nemzetközi közjog, közpolitika, pénzügyek, kommunikáció és történelem), Európa-tanulmányokat (az európai integráció története, az EU intézményrendszere és működése), módszertani ismereteket, valamint szaknyelveket hallgatnak. A szak felvehető önmagában vagy valamelyik idegen nyelvvel (angol, francia, német) párosítva. A nyelvismeret előnyt jelent, a hallgatóknak az ötéves képzés végén két szakmaival kiegészített felsőfokú nyelvvizsgával kell rendelkezniük. A hetedik félévtől a kultúrdiplomáciai szakirányt is választhatják, a diploma megszerzése után EU-közgazdászok, jogászok, diplomaták lehetnek.

Dr. Szilágyi István szakfelelős és dr. Gergó Zsuzsanna évfolyamfelelős megerősítették, hogy erős az első évfolyam. A diákok jól felkészültek, céltudatosak, teljesítményre, minőségre orientáltak, kiemelkednek társaik közül. Dr. Gergó Zsuzsanna hangsúlyozta, szeretnék megadni a tudásnak a rangját, az évfolyamelsőt meglepik egy kis ajándékkal. A hallgatók saját honlapot, logót készítettek, jövőre EU-klubot hirdetnek, ahova európai uniós politikusokat hívnak.

A hallgatók is elismerően nyilatkoztak az elmúlt évről, a képzésről. Pálinkás Márton elmondta, olyan szakmával szeretne foglalkozni, ami a külügyet, külkapcsolatokat érinti, tanulmányai után valószínűleg jogi területen helyezkedik el. Lőrincz Réka a nemzetközi tanulmányok szak mellett angol nyelvet is tanul, számára a kommunikáció, az emberi kapcsolatok fontosak igazán. Lontay András szerint a veszprémi szak sokféle lehetőséget kínál, sokfajta szakirányba specializálódhatnak. Úgy érzi, hogy az első évfolyamon nemcsak az oktatóknak, de a diákoknak is meg kell felelni az elvárásoknak. Pál Béla arról mesélt, hogy olyan az évfolyamuk, mint egy család, mindenki segít a másiknak, bármikor fel lehet hívni egymást telefonon.

Kevesen vagyunk és jó a csapat, ezt hangsúlyozta Gulyás Mónika is, Simigh Mariann pedig azt mondta, semmi pénzért nem cserélné el a veszprémi egyetemista létet a Közgazdasági Egyetemmel, amelyet a jelentkezésnél először megjelölt. Összetartó a csapat, aktív hallgatói életet élnek, talán a következő években még diákrektort is választanak közülük.

Kovácsovics Edinának - nagyon szereti a nyelveket - hosszabb távú tervei vannak, a veszprémi évek után katonai diplomáciai területen, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szeretne továbbtanulni. (napló)

Rovat: