Legyen ingyenes a tóparton a 2006. év végéig megépülő dél-balatoni M7-es autópálya. Ez szolgálná leginkább a tó és a környezete érdekét. Emellett teszi le a voksát a Balaton Platform, amely a Fidesz Zöld Tagozatának verbuválásában jött létre Balatonmáriafürdőn.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium civil szervezetekkel együtt programot hirdetett a Balaton-parti strandok minősítésére - tájékoztatta a tárca szombaton közleményben az MTI-t.
A vasúttársaság a nyári menetrendet úgy alakította ki, hogy figyelembe vette a helyi igényeket és összehangolta a csatlakozásokat a Volánnal és a Balatoni Hajózási Részvénytársasággal. Idén főleg a hétvégi forgalomra koncentrál a vasúti menetrend, pénteken és szombaton a fővárosból, vasárnap pedig a Budapestre tartó személyszállító vonatok közlekednek gyakrabban.
A Bonita Versenytáncklub 2004. június 6-án, vasárnap 16 órakor "Bonita táncgála" címmel mutatja be évadzáró, ünnepi műsorát a Városi Művelődési Központ színháztermében. Az izgalmasnak és színesnek ígérkező előadáson a házigazdák mellett a korábbi hagyományokhoz híven neves vendégművészek is fellépnek.
Falunapot tartanak Kádártán ezen a hétvégén. Június 5-én, szombaton egész nap színes programok, kulturális rendezvények várják a helyieket és vendégeiket a faluházban. Tovább >>>
Testvérvárosi adományátadásra kerül sor június 4-én, pénteken. A Bottrop-Veszprém Baráti Társaság tagjait Asztalos István alpolgármester fogadja a Városházán, majd az adományt közösen nyújtják át a Völgyikút utcai idősek otthonának.
A hagyományoknak megfelelően a hónap első szombatján ismét várják az állatbarátokat az állatkert előtt. Június 5-én, délelőtt tíz és délután három óra között tartja meg Örökbefogadó Napját a Veszprémi Állatvédő Egyesület. Kölyök és felnőtt macskák, fajtatiszta és keverék kölyök és felnőtt kutyák várják leendő szerető gazdijukat.