Nyitra megyéből 22 fős többségében szlovák anyanyelvű önkormányzati képviselőkből és hivatali munkatársakból álló delegáció érkezik Veszprém megyébe szeptember 8-án, pénteken.
A magyarországi idegenforgalomban szeptember végéig, október közepéig tart az augusztus 20-át követő utószezon, amely a beutazó turizmusban figyelemre méltó szerepet játszik. Ilyenkor döntően az idősebb, többségükben nyugdíjas utazók kerekednek fel.
Ötödik alkalommal kerül sor a Chronoswiss-Audi Hungaria Classic oldtimer versenyre szeptember 7. és 9. között, amely ismét a Dunántúl festői tájain zajlik. Több alkalommal Veszprémben is megcsodálhatók lesznek a járművek.
A címvédő és a tavalyi hetedik helyezett csatájával rajtolt a férfi kézilabda NBI 2006/2007-es sorozata, és az MKB Veszprém hazai pályán simán hozta a mérkőzést.
Latinovits Zoltán két esztendőn keresztül volt a Veszprémi Petőfi színház tagja. Biztos sokan találkoztak vele 1971-73 között a városban és a színházban, mint rendezővel, színésszel.
Már a télre készülhettek azok az ismeretlenek, akik hat köbméter tűzifát tulajdonítottak el a kedden tett bejelentés szerint még augusztus utolsó napjaiban Veszprémfajsz külterületén.
A fogyatkozás már holdkelte előtt elkezdődik a félárnyékos fázissal. A Hold Magyarországról nézve 19:10 körül kel, látóhatár feletti magassága csak nagyon lassan fog növekedni.
A Veszprém Megyei Önkormányzatot - az Állami Számvevőszék kezdeményezésére - 1 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel közbeszerzés nélkül vett bérbe kollégiumnak egy épületet a Videoton Holding Rt.-től. A határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (világgazdaság)