Hírgyár

Dobozgyűjtőverseny

A 60 ezer fősnél kisebb települések között Tura, a nagyobbak mezőnyében Veszprém vezet a tavasz óta zajló tejes- és gyümölcslésdoboz-gyűjtő versenyben.

A küzdelem a közszolgáltatók között zajlik, a településeket az egy lakosra jutó begyűjtött mennyiség alapján rangsorolják. Az állásról a www. iksznet.hu oldal tájékoztat. (népszabadság)

Erzsébet szobor megvirágozása

Az Erzsébet Nyugdíjasklubbal közösen a Március 15. úti Klubkönyvtár rendezésében Erzsébet királynéra emlékeznek szobránál szeptember 13-án, szerdán 15 órakor.

A megemlékezést Molnár Jánosné helytörténész tartja Kiss György előadóművész és a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei közreműködsével.

A lopások is mutatják a közeledő szüretet

Présházak voltak a céljai azoknak a tolvajoknak, akik nyolc személyt károsítottak meg az ösküi szőlőhegyben.

Az ajtókat kifeszítő, vagy rácsokat, lakatokat lefűrészelő ismeretlenek a hétvégén járhattak a pincéknél, ahonnan gázpalackot, kapálógépet, fűkaszát, permetezőgépet vittek el összesen több százezer forintos kárt okozva. A várpalotai rendőrök ígéretes adatgyűjtést kezdtek az ügyben. Tolvajok jártak a Veszprém melletti Csatárhegyen is. Az egyik telekre behatoló ismeretlenek a kapálógépen kívül prést szőlődarálót és hordót is eltulajdonítottak.

Angol nyelvű előadás szeptember 11-ről

Az Amerikai Kuckó szeptember 14-én, csütörtökön 19 órakor várja az érdeklődőket Angol Társalgási Klubjának következő találkozójára.

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Dr. Nagy László termében Korbel Péter, a Pannon Egyetem oktatója tart angol nyelvű előadást "Trauma-narráció" címmel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 5. évfordulójára emlékezve.

Oldalak