Most kell a Balatonhoz menni

A magyarországi idegenforgalomban szeptember végéig, október közepéig tart az augusztus 20-át követő utószezon, amely a beutazó turizmusban figyelemre méltó szerepet játszik. Ilyenkor döntően az idősebb, többségükben nyugdíjas utazók kerekednek fel.

Az utószezoni turizmus forgalma nagyjából stabil, nagyobb mértékű növekedésre nemigen lehet számítani, inkább a stagnálás a jellemző. A kínálatban lényegesen megnő a városnéző és a kulturális turizmus szerepe, de az irodák kihasználják a Balaton mellett ekkorra akár 40-50 százalékkal mérséklődő árakat is. Budapesten az október végéig tartó időszak főszezonnak számít. A belföldi turizmus szempontjából az utószezonban inkább a hétvégék erősek, ekkor a wellness-hotelek számíthatnak - amúgy is tartósan magas - kihasználtságuk növekedésére.

A Napi Gazdaság több céget is megkérdezett utószezoni forgalmáról. A nyugat-balatoni térségben működő Pegazus Kft. szálláshelyeinek több mint 60 százalékát már lefoglalták, a Sopron környékén tevékenykedő Lővérek Kft.-nél megközelíti a 70 százalékot ez az arány, míg a dél-dunántúli régióban elsősorban panziókat, vadászházakat és horgásztavakat működtető Bónusz Kft.-nél arról tájékoztattak, hogy az alacsonyabb árkategóriájú szálláshelyeiken romlott a helyzet. A sármelléki repülőteret üzemeltető Fly Balaton Airport Kft. az őszi utószezonban jelentős forgalomnövekedéssel számol, és jó esélye van arra, hogy teljesíteni tudja az idei évre kitűzött 80-100 ezres külföldi utasszámot. (hirado.hu)

Rovat: