Azzal a csodával nagyszerű rajztanárom szembesített. Még a gimnázium éveiben érintettek meg áldott lelkesedéstől átfűtött szavai. Arról a csodáról beszélt, amely Bernini Apollót és Daphnét idéző márványszobra és a hozzátartozó finom és virtuóz díszítések.
A barokk hemzsegő és sokszor túlosan patetikus divatja közepette született műben megformázott tisztaság parabolikus varázslatáról hallhattam tőle, amelyet a márványról gondolt lehetőségek meghaladásának lélegzet-elállító teljesítménye: a mesterség-beli tudás és a zsenialitás ír körül, emel az ég kékjébe.