Lazacról és tökfőzelékről

- megnyílt az Ízlelő a Kistó utcában -

A Házgyári út környékén gombamód szaporodó cégek kisebb kereskedelmi központot alakítanak ki Veszprém külvárosában. A terület fontosságát, gazdasági erejét és a benne rejlő lehetőségeket jelzi, hogy két fiatal szakács, Felber Károly és Fülöp László megnyitotta Ízlelő nevű kisvendéglőjét a Kistó utcában. A miértről és a hogyanról (lazacról és tökfőzelékről) Felber Károllyal beszélgettünk.

Index: - Nem épp szokványos helyen nyitottátok meg a vendéglőt!

Egy régi építmény az ókorból

- Colosseum koncert a Petőfi Csarnokban -

Még a rockzenét viszonylag jól értők körében sem ismerik valami jól Colosseum-ot. Ha hallották is muzsikáját, nem biztos, hogy valamely dalát, vagy tagját meg tudják nevezni. Viszont a banda nem igazán nagy számú, de annál lelkesebb rajongótábora mindent tud a zenekarról. Egyvalamivel azonban mi sem számoltunk.

Kis magyar pornográfia

A múlt században elözönlötte mindennapjainkat a nyíltan szexuális vágyat ébreszteni szándékozó pornográfia. Az abroncsos szoknyák alól előkerültek először a combok, majd a dombok, végül méhszájig nyíltak meg a hölgyek, kemény dilemmák elé állítván a pornográfia anyagi élvezőit, mivel fejeljék meg eddigi munkásságukat.

A VDV felhívása Internetezőknek

Egyre jelentősebb szerepet töltenek be életünkben a gépek. Az elmúlt tíz évben szédületes sebességgel fejlődött az információtechnológia, napjainkban az Internet egyre nagyobb jelentőséggel bír a vállalatok, intézmények és a magánemberek életében egyaránt. Veszprémet, az itt élőket sem kerüli el az informatikai forradalom. Azonban többen is állítják, hogy az új technológiák igazából azoknak szólnak, akik azok felfedezése után születtek! Mi a helyzet Veszprémben? Valóban érvényes ez az állítás a mi városunkban is?

Balatonfüreden több volt a vendég, mint tavaly

Balatonfüreden idén 1,3 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken, az egész Balatonhoz képest kedvező eredmény egyértelműen a belföldi turizmus növekedésével és a település nagy rendezvényeinek sikerével magyarázható - közölte Cserép László, a tóparti város önkormányzatának művelődési osztályvezetője az MTI-vel.

Mecénás bábelőadás

A Kabóca Bábszínház mecénás előadást hirdet, aminek bevételét a művészeti munkájukhoz kívánnak felhasználni. Az idén két alkalommal rendeznek ilyen jellegű bemutatót, először december 1-jén, hétfőn este hét órakor. A helyszín Veszprémben a Völgyhíd tér 5. szám alatt található előadótermük, ahol Sz. Akszakov - Sarkadi Nagy L.: Szépség és a szörnyeteg című zenés bábjátékot mutatják be. Tovább >>>

A következő mecénás előadást december 15-én tartják. A belépők ára ezen alkalmakkor kétezer forint.

Zenés mesejáték a Hemóban

Az Ezeregy nap és Ezeregy éjszaka legszebb meséiből alkalmazta színpadra Németh Ervin azt a zenés mesejátékot, amit a Forrás Színházi Műhely mutat be Salamon király varázsgyűrűje címmel december 1-jén, délelőtt tíz és délután két órakor a veszprémi Hemóban.

A látványos, sodró lendületű zenés-táncos előadás biztos élményt nyújt a gyermekközönségnek kicsiktől nagyokig. A másfél órás időtartamú, egy szünettel játszott kosztümös előadás a perzsa-arab mesevilág klasszikusaiból épül fel. Az előadást óvodás nagycsoportos és általános iskolás gyerekeknek ajánlják a szervezők.

Felvételi tájékoztató a Lovassyban

A Lovassy László Gimnáziumban december 2-án, kedden felvételi tájékoztatót tartanak. Délután fél ötkor a hatosztályos, este hat órától a négy- és ötosztályos gimnáziumi képzésekről és az Arany János Tehetséggondozó Programról tájékoztatják az iskolába jelentkező tanulókat, szüleiket, tanáraikat. (napló)

Oldalak