Ki nevet a végén?

- Koncz Zsuzsa lemezbemutató koncert -

Koncz Zsuzsa december közepéig azokban a városokban koncertezik a Ki nevet a végén? című albuma dalaival, ahová csapatával tavasszal, időhiány miatt nem jutott el, ennek megfelelően december 2-án, kedden este hét órakor a veszprémi Városi Művelődési Központban lép fel. Jegyek a VMK jegypénztárában 2200 forintos áron kapható. Tovább >>>

Visszavonták a főkapitány kinevezését

A belügyminiszter visszavonta a Veszprém megyei főkapitány vezetői kinevezését. Lamperth Mónika családi okokkal indokolta Sutka Sándor felmentését. A dandártábornok - aki korábban Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya volt - közölte, hogy családtagjainak Veszprémbe költözése nem megoldható, és a különélés negatívan befolyásolhatta volna a munkáját. A kapitányság vezetésével Horváth Endre ezredest, a főkapitányság közbiztonsági igazgatóját bízták meg. Tovább >>>

Megújult űrkutatás Tihanyban

Magyarországon az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatával együttműködve egy négy állomásból álló hálózatot üzemeltet a pulzációk megfigyelésére. Ebben az évben a Magyar Űrkutatási Iroda pályázatának köszönhetően sikerült a hálózatot a gyorsan változó nemzetközi követelményekhez igazítani, Tihany készen áll az űrkutatás Európai Unió űrkutatási szervezetéhez, az ESA-hoz (European Space Agency) való csatlakozásra. Tovább >>>

Metropolisz

Egy feliratos olasz filmmel jelentkezik a filmklub december 2-án, kedden este hét órakor. A videoprojektoros vetítés alkalmával a Malena című alkotást mutatják be. Rendező Giuseppe Tornatore, a címszerepet Monica Bellucci játsza.

Egy tizenhárom éves gyerek titokban szerelmes egy Malena nevű gyönyörű fiatalasszonyba, akinek férje a II. világháború idején katonaként szolgál. A kissrác a hölgy minden lépését figyelemmel kísérve döbbenetes dolgokat fedez fel.

Kezdeményezik a balatoni régió önállóvá válását

A Balaton-vidék önálló régióvá válása érdekében az Országgyűlésben rövidesen jogszabály-módosítási indítványt nyújtanak be, s a 164 település önkormányzatainak a tavaszi uniós választással egy időben népszavazás kiírását javasolják a kezdeményezés támogatására - hangzott el nemrégiben Balatonakaliban a Balatoni Szövetség elnökségének ülésén.

Civil Szabadegyetem

Újabb témákat boncolgatnak a szervezők. Ezúttal választ várnak arra, hogy mi a feladata a Sentinelnek régen és most; az őrszem, mint az éberség megtestesülése; porszem a fogaskerekek között. A december 3-án, szerdán délután öt órakor a Városi Művelődési Központban kezdődő összejövetelen az előadó Kövi Gábor tanár lesz.

Az NB II Hummel csoport őszi végeredménye

A 4. helyen zárt a VLC

Újabb nehéz őszön van túl a veszprémi labdarúgás, ha az eredményekben ez nem is látszik, de a kezdeti optimista hozzáállás gyorsan megváltozott a játékosok körében. Az új vezető által idehozott idegenlégiósok a pénz fogytával kezdtek elszállingózni a csapattól és végül megértük az utolsó fordulóra, hogy a kapusnak is mezőnyjátékosként kellett szerepelnie

BL: Barcelona!!!

Belehúzott a sorsolásnál a Fotex KC Veszprém

Elkészítették a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának sorsolását. A legjobb 16 csapat között a Fotex KC Veszprém az FC Barcelonával fog találkozni. A száz százalékos teljesítménnyel csoportelső bakonyiak az egyik legnehezebb ellenfelet kapták, Nagy Lászlóékat is esélyesnek tartják akár a végső győzelemre is. Az első mérkőzést - a kiírásnak megfelelően - a Spanyolországban (december 13 vagy 14), a visszavágót pedig Veszprémben (december 20 vagy 21) játsszák.

Oldalak