Kovács László, az MSZP elnöke aktuális kérdésekről tart sajtótájékoztatót a párt Veszprém megyei irodájában június 8-án, kedden délután, majd 18 órakor választási nagygyűlésen vesz részt a Barátság parkban.
A nemzetközi tanulmányok szak tavaly ősszel indult a Veszprémi Egyetemen. Az elmúlt évi tapasztalatok mind az oktatók, mind a hallgatók részéről pozitívak.
Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője borászokkal, borrendek képviselőivel és az önkormányzat vezetőivel folytat megbeszélést Csopakon, a Szent Donát pincészetben június 8-án, kedden délután két órakor, majd 18.órakor választási fórumot tart Balatonfüreden, a Közösségi Házban.
A Fotex Veszprém június 8-án, kedden 18 órakor tartja évzáró összejövetelét a Baricska csárdában. A rendezvényen részt vesz Dióssy László polgármester.
Esélyek, nők, férfiak, kockázatok az Európai Unióban. Erről szól a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület, a Várpalotai ÍRISZ Nőegyesület és a Nők a XXI. Századért (Keszthely) nőszervezetek rendezvénye június 9-én, szerdán délután egy órai kezdettel a Városházán. A szervezők vendégül látják dr. Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét.
A nap folyamán megtekinthetők a nőszervezetek bemutatkozó anyagai, a hivatalos megnyitón délután két órakor részt vesz Asztalos István alpolgármester.
A részletes program megtalálható a Kultúrkonténer rovatunkban.
A bakonyi szélerőmű lehetőségéről tart tájékoztatót Dr. Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára és Horváth László, Zirc polgármestere június 8-án, kedden délután fél négykor az SZDSZ veszprémi irodájának tanácstermében.
Az egyik legszínvonalasabb motorosrendezvény Európában az alsóörsi nemzetközi találkozó - jelentette ki Dobai Attila főszervező, a Harley-Davidson Budapest ügyvezető igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az elmúlt néhány évben viszonylag sok lehetősége volt egy veszprémi egyetemistának arra, hogy valamilyen formában külföldön tanulhasson, illetve szakmai gyakorlatot végezzen. A Veszprémi Egyetem már az 1998/1999-es tanévben teljes jogú tagja volt az európai uniós tanulmányi programoknak. Bár a cserekapcsolatok nagyon alacsony számú hallgatóval indultak, mihelyt a diákok megismerték a lehetőséget, egyre többen jelentkeztek.