Hírgyár

Később zár az emlékmúzeum

A nagy érdeklődésre való tekintettel október 12-ig látogatható Badacsonyban az Egry József Emlékmúzeum.

A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság által működtetett emlékmúzeumban nagy sikere van a Balaton festője állandó kiállításának, és az oda látogatók eredetiben ismerhetik meg Egry József legszebb alkotásait. A korábbi években szeptember utolsó napja után már nem fogadott látogatókat az emlékmúzeum, de a jelenlegi nagy érdeklődésre való tekintettel, két héttel meghosszabbították az intézmény látogatási idejét. (mti)

Vándorfi László a pesti Magyar Színházban rendez

Csukás István mesejátékát, Utazás a szempillám mögött címmel a Magyar Dráma napján, szeptember 21-én, vasárnap 15 órakor mutatják be a budapesti Magyar Színházban (a korábbi Nemzeti Színházban). Az előadást most is, mint 15 éve az ősbemutatón, Veszprémben, Vándorfi László rendezte. Tovább >>>

Német nap

A német nemzetiségi kultúra délutánját tartják szeptember 20-án, szombaton a Március 15. úti Klubkönyvtárban. Tovább >>>

Délután három órakor kézműves bemutató és játszóház várja az érkezőket, majd A magyarországi németek tárgyi kultúrája címmel nyílik kiállítás Hornung József gyűjteményéből 16.30 órakor. Zárásként 17 órától kulturális bemutatót tartanak a veszprémi német nemzetiségi csoportok közreműködésével, amit táncház követ.

Popók, csajok, satöbbik

Jerry és Nick imádja a nőket. De sosincs velük szerencséje. Jerry (Cuba Gooding Jr.) leánykérései többnyire katasztrófával: tűzvésszel, zuhanással de legalább is egy alapos tengeribetegséggel végződnek. A két haver tehát az egyetlen, biztosnak tűnő megoldást választja: jegyet vásárol egy fantasztikus hajóútra, amelyen kizárólag szerelmesek és szerelmeskedni vágyók vesznek részt. A nyílt tengeren, Jerry és Nick biztos fogásra számít.

Oldalak