Vándorfi László a pesti Magyar Színházban rendez
Beküldte szerk -
Csukás István mesejátékát, Utazás a szempillám mögött címmel a Magyar Dráma napján, szeptember 21-én, vasárnap 15 órakor mutatják be a budapesti Magyar Színházban (a korábbi Nemzeti Színházban). Az előadást most is, mint 15 éve az ősbemutatón, Veszprémben, Vándorfi László rendezte. Tovább >>>
Alkotótársai mind Vándorfi jelenlegi színháza, a Pannon Várszínház állandó művészei. A zenés mesejáték zeneszerzője Rossa László, az előadás koreográfusa Krámer György, jelmeztervezője Justin Július. A díszleteket az a Kovács Yvette tervezte, aki a várszínház megújuló jegyirodájába szecessziós hangulatot varázsol majd terveivel. A darabot a pesti Magyar Színház vezető fiatal színészei játsszák, a mintegy 30 szerepet összesen heten formálják meg: Ruttkay Laura, Jegercsik Csaba, Végh Péter, Soltész Erzsébet, Pavletits Béla és két idősebb színművész: Mihály Pál és Botár Endre. A mesejátékot mivel veszprémi bemutatója óta már felnőtt egy generáció Vándorfi az évadban elhozza Veszprémbe is, a pesti Magyar Színház vendégjátékaként.