Böszörményi Gyula, a Gergő és az álomfogó című könyv szerzője találkozik az olvasókkal november 25-én, kedden 11 órakor a gyermekkönyvhét alkalmából a Március 15. úti Klubkönyvtárban, majd délután három órakor a Cholnoky Klubkönyvtárban. Itt kerül sor a mű olvasópályázatának kiértékelésére.
Lélektől lélekig címmel emlékműsorral készült a Váci Mihály Irodalmi Színpad Tóth Árpád halálának 75. évfordulójára. A bemutatóra november 25-én, kedden este hat órakor kerül sor a Városi Művelődési Központban. A költő életét és költészetét Asztalos István tanár mutatja be, rendező Felföldi Gábor.
Egy cseh vígjátékkal jelentkezik a filmklub november 24-én, hétfőn este hét órakor. A rendező Jan Sverak, alkotása pedig a Kolja. A film készítőjét, a Magyarországot is több napig lázban tartó Olajfalók című áldokumentumfilmből ismerhetjük. Kolja 5 éves orosz kisfiú. Története Amerikába is eljutott, s a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat nyerte el.
Továbbra is a tervezett szentgáli hulladéklerakó a téma, ezúttal Herenden november 24-én, hétfőn délután öt órakor Hartmann Ferenc veszprémi alpolgármester részvételével.
A Bajnokok Ligája csoportmérkőzésében a Fotex KC 31:26-os arányban győzte le a Boszna Szarajevó együttesét.
A VLC idei utolsó bajnoki mérkőzésén kettő gólt kapott hazai pályán a Kaposvölgye csapatától. Az összecsapás a 77. percben félbeszakadt, ugyanis a nagy ködben teljesen követhetetlenné váltak a pályán folyó események. VLC- Kaposvölgye: 0-2.
Budapesten már nagy sikert aratott Galla Miklós önálló estje, amelyet ősztől rendszeresen mutat be a Merlin Színházban. "Ilyen jellegű és színvonalú műsort földrajzi értelemben legközelebb csak New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben lehet látni. Viszont ennek az előadásnak az előnye, hogy magyarul van, és nem kell hozzá útlevél." - invitál az előadó. Tovább >>>
Idén is színvonalas program ígérkezik a Veszprémi Egyetem Gólyabálján november 22-én, szombaton este. A tavalyi év tapasztalatai alapján több változás is megfigyelhető a lebonyolításban. Tovább >>>
Nem állnak le a kompok Tihanyrév és Szántódrév között a kedvező időjárás és forgalom miatt, noha a menetrend szerint a szezon vasárnap véget érne - tájékoztatta az MTI-t a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója. Tovább >>>
Gyulafirátót öregfiúk csapata vendégeskedik a Március 15. úti Sportcsarnokban november 23-án, vasárnap 11 órakor. A sportág foci, a kihívó pedig a veszprémi önkormányzat.
Harmadik alkalommal került megrendezésre nemrégiben a Padláson az immár hagyományossá váló Informatika szakest. A körülmények szerencsétlen összjátéka révén (gólyabál, más szakestek) viszonylag kevés elsőéves hallgató jelent meg, de a szervezők ígérik, tavasszal rendeznek még egy összejövetelt.