A Prospero Színkör előadásában látható Molnár Ferenc: Liliom című műve a Veszprémi Egyetem E kamarájában november 25-én, kedden este hét órakor.
Molnár Ferenc Liliom című darabja a Prospero Színkör értelmezésében álomszerű, mégis súlyosan érzéki és naturális színpadi előadás a szeretetre, megváltásra való képtelenségről. Egy kudarc története, amely hiányérzetet és nyugtalanságot kelt. Rendező: Micskó Zoltán.
A bibliai teremtésmodell a témája a Teremtés vagy evolúció? sorozat november 26-án, szerdán este hat órakor sorra kerülő előadásán, amit Szabó Attila, biológia-rajz szakos tanár tart meg.
Catherine Corsini rendezte a filmklub következő bemutatóját aminek címe Az új Éva. November 25-én, kedden este hét órakor ismerhetik meg az érdeklődők Camille-t, a harmincas éveit taposó vidám, független nőt, aki könnyű kalandok sorát élvezi, addig, amíg egy nőférfibe bele nem szeret. Ettől humoros helyzetekbe keveredik.
A magyar kézművesség az Európai Unió kapujában címmel háromnapos gazdaságpolitikai konferenciát rendez az Ipartestületek Országos Szövetsége Balatonfüreden, november 25. és 27 között. Az első nap előadást tart Apatini Károlyné, a GKM helyettes államtitkára.
Az Ex Symposion folyóirat és a Lettre Internationale közös estét rendez a fővárosi Merlin Kávézóban November 26-án, szerdán délután öt órakor. A felolvasáson részt vesz Balázs Attila, Kukorelly Endre, Lovas Ildikó, Radics Viktória, valamint Szerbhorvát György. A programot balkáni zenével Bakos Árpád kíséri.
A múlt héten rendezték meg a Veszprémi Egyetemen az idei első nyílt napot, melyet hatalmas érdeklődés fogadott. Az közel ezerötszáz látogató csak szűkösen fért el a rendezvény helyszínéül szolgáló aulában. Tovább >>>
A veszprémi Hemóban mutatja be John Steinbeck: Egerek és emberek című három felvonásos darabját a Forrás Színházi Műhely november 25-én, kedden este hét órakor. Tovább >>>
Kamatokkal együtt közel 2,7 millió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a vámhivatalt, amiért évekig nem adott ki egy autót a jóhiszemű veszprémi vevőnek. Tovább >>>
Tovább drágulnak a horgászjegyek a Balatonnál. Az idei több mint 40 százalékos áremelkedés után jövőre mintegy 10 százalékkal kerül majd többe a horgászás a tóban. Az éves balatoni horgászengedély ára 25.000-ről 30.000 forintra emelkedik. Vojtkó Pál, a Balatoni Halászati Rt. vezérigazgatója azt mondta, 2004-ben 220 millió forintot fordítanak haltelepítésre. (magyar rádió online)
A művészet egy gyönyörű nő, amelybe szerelmes az ember - vallja Szász Endre festőművész, akinek alkotásaiból nyílik emlékkiállítás november 24-én, hétfőn este hat órakor a Veszprémi Egyetem aulájába.