Hírgyár

Kuriózum

A Picasso kalandjai című 1978-as svéd vígjátékkal jelentkezik március 2-án, kedden este hét órakor a filmklub a Városi Művelődési Központban.

A már klasszikussá vált vígjáték a XIX. században indul Malagán, amikor egy Pablo Ruíz nevű kislegény világra jön. A film számtalan ötlettel, szeretettel és briliáns humorral mutatja be a nagy művész életét.

Kabóca előadások

Az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című magyar népmese szerepel a Kabóca Bábszínház kamaratermi bérletes sorozatában - tudtuk meg Biróné Bognár Ágnes szervezőtől.

Balázs Tünde, Kovács Norbert és Zsida Ágnes játsszák a szerepeket, a zenéért Kovács Norbert felel. Tervező, rendező: Sarkadi Nagy László. További részletes program, valamint jegyigénylés a 88/590-150-es telefonszámon kérhető.

Nép és nyelv

Nép és nyelv, a magyarság kialakulása címmel tart előadást Róna-Tas András akadémikus Veszprémben, az Akadémiai Bizottság székházának nagytermében, a "Tudomány és társadalom" című rendezvénysorozat keretében március 3-án, szerdán 17.30 órakor.

Pályázat gyümölcs- és szőlőtelepítésre

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatót írt ki egyes gyümölcsfajok és szőlőültetvények telepítéséhez igényelhető támogatások elnyerésére, a határidő március 15., hétfő.

A pályázatokat a beruházás helyszíne szerinti illetékes földművelésügyi hivatalnál lehet benyújtani. A támogatás célja, hogy elősegítsék a piaci igényekhez alkalmazkodó, hatékony minőségi gazdálkodás hátterének megteremtését. (napló)

Oldalak