A hagyományoknak megfelelően március első szombatján is várják az állatbarátokat a veszprémi állatkert előtt.
A Veszprémi Állatvédő Egyesület munkatársai kölyök és felnőtt cicáknak, kutyáknak keresnek szerető, megbízható, felelősséggel gondolkodó gazdát.
Évadnyitó rallye autóversenyt rendeznek Veszprémben és a környező településeken március 6-án és 7-én. A programban szombaton pályabejárás szerepel, várhatóan egész nap mozognak a versenyautók az egyes helyszínek között - tudtuk meg a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottságtól.
Az utóbbi hetekben esett eső és hó miatt emelkedett a Balaton vízszintje, de az még mindig 50 centiméterrel alacsonyabb, mint a '90-es évek átlaga - sőt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Az élővilágnak azonban kedvező a jelenlegi helyzet - mondja a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének igazgatója, dr. Herodek Sándor.
Népzenei találkozót rendeznek március 7-én, vasárnap délután a Gyulafirátóti Művelődési Házban.
A rendezvényen fellép a Pétfürdői Dalkör, a Hajmáskéri Népdalkör, valamint a Bakonyerdő Pávakör.
Az olimpiai ötpróba egyik pontszerző állomása az Árvalányhaj-túra, amelynek teljes bevételét a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonai számára ajánlják fel a szervezők.
Holtan találtak szerdán reggel egy férfit Balatoncsicsó egyik utcájában.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint a helybeli 52 éves halálában kizárható az idegenkezűség. A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon az államigazgatási eljárás szabályai szerint folytatják az illető halála körülményeinek vizsgálatát - tájékoztatott a rendőrség.
Varga Imre életmű-kiállítását, Borbás Tibor szobortárlatát, egy francia festőművész, valamint az idén 15 éves Veszprémi Művész Céh alkotásainak a bemutatóját kínálja sok egyéb mellett a Tihanyi Bencés Apátság 2004-ben a képző- és iparművészetek Tihanyi-félszigetre ellátogató szerelmeseinek - közölte az MTI-vel Tihanyban Csizmazia Bulcsú, a rendház munkatársa.