Balatonfüreden július 21-30. között a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében kerül megrendezésre a CADET hajóosztály világbajnoksága. 3 kontinens, 14 országának, több mint 320 versenyzője érkezik a Balatonhoz. A Cadet két személyes ifjúsági hajóosztály országonkénti legjobbjai mérik össze tudásukat.
Az Utcazene fesztiválon elmenekültek az ellenőrök elől
A hétvégén a Balatonnál razziázott az APEH, a próbavásárlások harmadánál nem kaptak számlát az ellenőrök. Volt olyan eladó is, aki elmenekült az adóhatóság elől. A fogyasztóvédelem a gyümölcsleveket vizsgálta, az italoknál leggyakrabban jelölési hibák vannak.
Baj nélkül került vissza hétfő késő délután az a hatéves fiú a nagyszüleihez, akire Balatonfüreden, az arácsi állomáson figyelt fel egy vasúti munkás a sínek mellett.
Elkezdődött az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Bár déltől hirdették a szervezők a beköltözést, 11 óra óta folyamatosan költözhetnek be az EFOTT-lakók Zamárdiban.
Ahhoz képest, hogy augusztusban csak harmadik alkalommal rendezik meg, a Veszprémi Ünnepi Játékok máris kiemelkedő kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Idén is nemzetközileg ismert és elismert zenészek érkeznek a veszprémi vár festői környezetébe.