Hungarian beach tour strandkézilabda-torna Balatonalmádiban
Beküldte szerk -
Hungarian beach tour elnevezéssel nyílt strandkézilabda-tornát rendeznek a tóparti város sporttelepén található pályán július 22-23-án.
- Korábban már lebonyo-lítottunk Balatonalmádiban egy regionális döntőt, melyen Fejér, Komárom és Veszprém megyei csapatok szerepeltek - tájékoztatta lapunkat Horváth Péter versenyigazgató. - Abból a mezőnyből két székesfehérvári együttes jutott az országos döntőbe: a férfiaknál a Turul Sport 2000, a nőknél a Hummel. Ennek a tornának a győztese is jogot szerez arra, hogy pályára lépjen az augusztus 18-20-án Balatonbogláron megrendezésre kerülő fináléban.
Horváth Péter - aki kézilabdában és strandkézilabdában is nemzetközi játékvezető - elmondta még, hogy egyre népszerűbb Magyarországon ez az új nyári sportág. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a homokos talajon szinte minimális a sérülésveszély, ugyanakkor látványos mozdulatok tömkelegét lehet látni és bemutatni. Utóbbit ösztönzendő a piruett után, a hát mögött vagy a kínaiból dobott gól például kettőt ér.
És nemcsak látványos, hanem eredményes is itthon a strandkézilabda, amit az bizonyít a legjobban, hogy a németországi Cuxhavenben vasárnap véget ért Európa-bajnokságon férfi válogatottunk ezüstérmes lett, a nők pedig a hatodik helyet szerezték meg. Mindkét gárda veretlenül teljesítette az Eb első szakaszát, s a helyosztón is szoros meccset játszott. A férfiaknál a torna legjobb játékosának Báthori Gábort választották, a női mezőnyben pedig a mieink kapták a fair play díjat.
A július 22-23-án Balaton-almádiban megrendezésre kerülő Hungarian beach tour elnevezésű nyílt strandkézilabda-tornára 20-áig interneten lehet nevezni a www.handballnet.hu címen. (napló)