Folytatódik a Múzeumi Szabadegyetem január 9-én, kedden délután fél négytől. A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság rendezvényén S. dr. Lackovits Emőke, néprajzkutató Zarándokutak, búcsújárás, szent kutak címmel tart előadást a Vár u. 12. szám alatt.
A január 12. péntek 10 órára meghirdetett A Fuvola varázsa című Filharmónia Hangverseny II. előadása elmarad tájékoztatta lapunkat a szervező. Az előadás új időpontjáról később értesítik közönségüket.
A Veszprém megyei önkormányzatok, bár szükségük lenne a növekvő bevételre, a lakosság teherbíró képességére tekintettel a legtöbb városban nem nyúltak hozzá a helyi adókhoz, és ahol igen, ott is körültekintően.
A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma 2006. december 28-án pályázatot írt ki a régió civil szervezetei számára. A Kollégium 35 724 000 forinttal kívánja támogatni Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye egyesületeinek, alapítványainak működését.
A 2006. szeptembernovemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 959 ezer, a munkanélkülieké 321 ezer fő volt, ami 7,5%-os munkanélküliségi rátát jelentett.
Egressy Zoltán: Baleset című darabját Holl Magdolna nézheti meg a vendégünkként, neki kedvezett a szerencse a múlt heti játékunk résztvevői közül. Gratulálunk! Kedden új forduló indul, újabb pár belépőért.
A tavalyi számok és adatok hiányában még csak sejthető, milyen évet zárt a főkapitányság, azonban az már biztos, hogy megtört az a sorozat, miszerint minden emberölés gyanúsítottját elfogták.