Keddtől lép életbe az a rendelet, amely szerint az orvosnak a lehető legolcsóbb gyógyszert kell felírnia, különben pénzbüntetést is kaphat. A háziorvosok szerint a rendelet betarthatatlan, mivel a tárca által javasolt legolcsóbb gyógyszereket rég kivonták a forgalomból. Holnaptól egyébként szinte minden gyógyszer drágul.
Forintos Imre fotói láthatók a Városi Művelődési Központban Makrovilág címmel. A kiállított felvételek január 15. és február 10. között tekinthetők meg az intézményben.
Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma 2006-ban az előző évihez képest, ugyanakkor nőtt a gazdasági bűncselekmények, azon belül is a bankkártyával visszaélések száma - derül ki az Egységes Rendőrségi és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ERÜBS) adataiból.
Királyi régió királynői elnevezéssel szépségfesztivált rendeznek február 24-25-én Veszprémben; a közép-dunántúli régió szépségkirálynőjének megválasztása mellett kihirdetik a fotó- és divatmodell verseny győztesét is - mondta a fesztivált rendező Szépország Rendezvényiroda ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
A helyszínen halt bele sérüléseibe annak a személygépkocsinak az utasa, amely egy teherautóval ütközött csütörtökön délelőtt Noszlop és Bakonypölöske között.