Hírgyár

Telefontolvajt fogtak

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 56 éves férfit Balatonfüreden. A törvénnyel nem először összeütközésbe került S. Mihály vasárnap kora hajnalban egy hazafelé tartó, hasonló korú férfit támadott meg a sértett lakásának közelében. Az áldozat amint magához tért, személyesen tett bejelentést a kapitányságon, ahol elmondta, a számára nem teljesen ismeretlen férfi két utca kereszteződésében ütötte le, és vette el mintegy hétezer forintot érő mobiltelefonját. A sértett a használható személyleíráson kívül támadója keresztnevével is segítette a rendőrség munkáját.

Hajnali lövések Veszprémben

Több lövést adtak le egy maroklőfegyverből szombaton hajnali kettő óra környékén a megyeszékhelyen egy építési vállalkozó lakásának ablakára. Az esetről maga a 28 éves sértett értesítette a rendőrséget percekkel a történtek után. A lövések következtében személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár az elsődleges becslések szerint eléri a 300 ezer forintot. A megyei főkapitányság nyomozó osztálya ismeretlen tettes ellen rongálás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Tapasztalatok és támogatás

A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság nyilvános ülést tart szeptember 2-án, kedden 13 órakor a Városháza 206-os termében. Többek között szó lesz a zöld- és közterületek fenntartásának tapasztalatairól, a panellakások energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújításának támogatásáról, valamint a Plaza építésével kapcsolatos forgalmi rend változásokról.

Átadó, átvevő

Bensőséges ünnepség keretében adta át nemrégiben Kuti Csaba a megyei közgyűlés elnöke a megbízólevelet dr. Praznovszky Mihálynak az Eötvös Károly Megyei Könyvtár új igazgatójának. A rendezvényen részt vett Dióssy László, Veszprém polgármestere is. Mindkét vezető hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is elvárják a könyvtártól az eddig megszokott magas színvonalú munkát. Tovább >>>

Mélyponton a balatoni vendéglátás

Minden harmadik balatoni vállalkozó bezárást fontolgat az idei szezon után. A nyár gyorsmérlege szerint a tavalyi gyenge évhez képest szállodák és apartmanok tulajdonosai 40-50 százalékos visszaesést könyvelhetnek el. A vendéglátásban sem jobb a helyzet, itt 20-30 százalékkal kevesebb volt a bevétel az elmúlt évhez képest. Tovább >>>

Oldalak