Hírgyár

Háromnegyed évszázad

75 születésnapját ünnepli dr. Bécsy Tamás. A Veszprémi Egyetem professzorának több kötete jelent meg az elmúlt évtizedekben, amik a színházzal, a drámával foglalkoznak. Ebből az alkalomból köszönti őt Asztalos István alpolgármester szeptember 6-án, szombaton délután kettő órakor Balatonalmádiban a Hotel Nereus épületében.

A Pannon Várszínház tervei

Az ország első régiós színháza évadnyitó sajtótájékoztatót tart szeptember 4-én, csütörtökön 11.30 órakor Veszprémben, a Giselle Belga Söröző, Étterem és Kávézóban. A rendezvényen jelen lesz Vándorfi László színházigazgató; Krámer György koreográfus, a Táncfesztivál rendezője; Ladányi Andrea koreográfus, táncművésznő; valamint a társulat képviselői. Beszámolót tartanak a nyári színház sikereiről, az új évad bemutatandó darabjairól, az alkotó és fellépő művészekről, a Pannon Várszínház terveiről és fejlesztéseiről, valamint előzetesen a 2004. évi Táncfesztiválról.

Gólya, gólya

Megérkeztek a Gólyák a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumba. A Veszprémi Egyetem hétszáz elsőéves hallgatója utazott a helyszínre, hogy idén először az egyetemi napok hagyományaként ma délután felvonuljanak csapatzászlójukkal, kapitányukkal. Ezekben a napokban lesznek vetélkedők, koncertek, az utolsó estén pedig saját gyártású színdarabokat mutatnak be. (napló)

Anyai öröm zábráéknál

Egy kis életrevaló zebralány születet nemrégiben a Veszprémi Állatkertben. A gondozója által Nócinak keresztelt jövevény a patásoknál megszokott módon világra jötte után nem sokkal már négylábra állt, majd némi csetlés-botlás után másnapra már nagyokat szaladgált a kifutóban. Erre azért van szükség, hogy a nyílt terepen ne legyen sokáig védtelen se a csikó, se az őt védő anyja a ragadozókkal szemben.

Melegségre vágytak

Tűzifás trükkel csaltak ki nem kevés pénzt gyanútlan emberekből a hétvégén a megye két különböző pontján is. Szombaton egy zánkai asszony tett bejelentést, hogy a hozzá tűzifaárulás ürügyével becsöngető ismeretlenek anélkül, hogy lepakolták volna árujukat, a tőle kicsalt több mint 22 ezer forinttal odébb álltak. Vasárnap egy veszprémi idősödő hölgy esett saját hiszékenysége áldozatául. Megbeszélte ugyanis a „kereskedőkkel”, hogy a tűzifát édesanyjához, egy Devecser közeli faluba kellene szállítani.

Módosítják a költségvetést

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság szeptember 3-án, szerdán délután kettő órakor tartja ülését, ahol többek között előreláthatólag szó lesz az Önkormányzat 2003. I. félévi gazdálkodásáról, költségmódosításról, felülvizsgálják a közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervet, valamint napirenden van Veszprém belváros térfigyelő rendszerének kialakításával kapcsolatos ügyek megbeszélése is.

Sokba kerül a felelőtlenség

Nem egy esetben alkalmi vagy éppen besurranó tolvajok miatt kellett ismeretlen tettes ellen nyomozást indítani a hétvégén. Badacsonytomajon egy nyitott autó utasterében hagyott táskát vittek el. A táskában lévő személyes iratok, készpénz, bankkártya együttes értéke meghaladja a 300 ezer forintot. Egy kulcsra nem zárt badacsonyörsi nyaralóból 15 ezer forint és 80 euró tűnt el szombaton kora reggel. Tovább >>>

Oldalak