Index - Veszprém Presszó – Mérce

Ön mit látna szívesen a Veszprém Arénában?

Kedves Olvasóink!

A Veszprém Index folytatja Mérce című rovatát, melyben várjuk szavazataikat.


Aktuális kérdésünk:

Ön mit látna szívesen a Veszprém Arénában?



Amennyiben ötletük van, hogy milyen téma kerüljön a szavazásba, kérjük, írják meg azt nekünk a veszprem@index.hu, illetve a veszprem.szerk@index.hu címen.

Júliusban nyit a Veszprém Aréna

Hooray-Hooray

A tervek szerint július 18. és 20. között, három napos megnyitó-ünnepséggel tárja ki kapuit a Veszprém Aréna, Magyarország harmadik legnagyobb rendezvénycsarnoka. Az üzemeltető Csarnok Kft. ügyvezetőjét, Szauder Ritát többek között arról kérdeztük, hol tart a rendezvénynaptár feltöltése, mivel készülnek a megnyitóra?

Veréb a színházban

Edith Piaf csodálatos élete

A „szerelem, szenvedés, karrier” hármasságának jegyében vitte színpadra 2008. február 15-én, pénteken Vári Éva önálló est keretében Edith Piaf különleges életét. A színház megtelt (ami nem is csoda), ám sajnálatunkra ezen az előadáson csak egyszer vehettünk részt, az is elmúlt.

A cél a tudásközpontú bűnügyi munka

- évértékelő és -indító értekezlet -

A megye közvéleményét és az itt élők elvárásait figyelembe véve kell alakítani a rendőrség mindennapi munkáját, hívta fel a parancsnokok figyelmét dr. Kökényesi Antal rendőr-vezérőrnagy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2007-es évet értékelő értekezletén. Az ORFK bűnügyi főigazgatója mellett a megyei főkapitányság vezetői adtak helyzetértékelést.

Sorok között…

- Varnus Xavér Veszprémben -

A Városi Művelődési Központ új sorozatnak ad ezentúl otthont, mely a „Sorok között” címet viseli. Az első alkalommal Varnus Xavérral beszélgetett Géczi János az írásairól, műveltségéről és életéről. (Párhuzamos vélemény írás az estről itt.)

A biztonsági övet és a gyermekülések használatát ellenőrzik a rendőrök

A biztonsági övek és a gyermekülések használatát ellenőrzik elsősorban a rendőrök országszerte a kedden kezdődő három napos nagyszabású közlekedési akcióban. A razzia az úgynevezett TISPOL - uniós akció - része, így tehát hazánkon kívül Európa számos országában megtartják. Legutóbb múlt karácsonykor volt hasonló ellenőrzés, akkor az ittas és drogos sofőrök voltak célkeresztben.

Oldalak