„Filip”

Hétről hétre figyelem ennek a lelkes riporternek a tevékenységét a Hír Televízióban. (Nem akarok FIDESZ TV-t írni, mert az annyira igazságtalan lenne. Másrészt, hátha megint “lebüdöskommunistázna” a jobb oldal valamelyik lelkes, toleráns szimpatizánsa, ahogy ez ilyenkor lenni szokott.)

Szóval, ez a fiatalember az említett csatornán hétről hétre készíti beszélgetéseit a magyar közélet valamely prominens szereplőjével. Természetesen, ezzel a világon semmi baj nincsen.

Esősziget

Jó volt az első nap, bár az időjárás nem igazán kedvezett a Szigetnek. Ahogy megérkeztem, egyből egy kis égi áldással kedveskedett a mindenható. A publikumot mindez nem zavarta. Noha a kocsmák ponyvái alatt többen fogyasztottak, minden ment tovább a normális kerékvágásban. Voltak, akik pendelyben sétáltak, de akadtak olyanok is, akik folytatták a bungie-jumpingot, mintha mi sem történt volna.

Víg vasárnap

Az Óváros téren rendezik meg a Veszprémi Vigasságokat augusztus 3-án, vasárnap. Az egész napos rendezvényen népművészeti kirakodóvásárral találkozhatnak az arra járók. Délelőtt a Vivace Kórusfesztivál koncertje, valamint Kovács József László (ex 100 Folk Celsius) és P. Nagy Ferenc (ex Tolcsvay Trió) verses, zenés gyermekműsora lesz hallható. A délutáni vásári sokadalomban óriásbábok, gólyalábosok és egyéb maskarások jelennek majd meg, 15.45 órakor pedig az Árgyélus királyfi és Tündér Ilona című előadását mutatja be a Hattyúdal Színház.

Állatkerti ünnepség

Megalapításának 45. évfordulóját ünnepli a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark augusztus 2-án, szombaton. Ebből az alkalomból emlékkiállítást rendeznek a Park munkatársai, valamint 10.30 órakor felavatják a Regionális természetvédelmi mentőközpontot, amelyen részt vesz Persányi Miklós miniszter és Dióssy László polgármester.

Szelektáló gyakorlatok

A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő program, vagyis az Öko-Pannon road-show műsora lesz látható augusztus 2-án, szombaton 10 órától 18 óráig Veszprémben, a Kossuth utcán, amelyet Dióssy László polgármester nyit meg. A nap folyamán segítenek megérteni a rendezők, miért fontos a szelektívizálás, valamint bemutatják a hasznosítási lehetőségeket is.

Miniszteri látogatás a Völgyben

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter augusztus 3-án 11 órakor látogatást tesz a Művészetek Völgye fesztiválon, és megtekinti Kapolcson az IHM által üzemeltetett, a legmodernebb technikával és 8 internet kapcsolattal rendelkező PC-vel, fénymásolóval, szkennerrel és faxgéppel felszerelt sajtóirodát. Ezután a miniszter részt vesz Taliándörögdön a régi iskolában az internetes játszóház programjában, ahol a Völgybe látogató gyerekek, szülők és nagyszülők játékmesterek segítségével interaktív játékokat játszhatnak.

Pályázat külföldi munkára

A Veszprém Megyei Munkaügyi Központ a bonni munkaügyi központtal 18 hónapos németországi vendégmunka-vállalásra pályázatot hirdet. A pályázatra 18-40 év közötti, büntetlen előéletű, németül jól, vagy közepesen beszélő, szakképesítéssel rendelkező munkavállalók jelentkezését várják az alábbi munkakörökben: kőműves, festő-mázoló, épületasztalos, ipari lakkozó, vincellér, szőlészeti-borászati technikus, szőlész-borász agrármérnök. Tájékoztatást a megyei munkaügyi központ foglalkoztatási programok osztályán adnak. A pályázatokat augusztus 28-ig várják a központban. (napló)

Zenélő Udvar

Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész hangversenye lesz hallható a Veszprémi Nyári Fesztivál részeként a Zenélő Udvar programsorozat keretein belül augusztus 4-én, hétfőn 20 órától Veszprémben, a VEAB udvarán, a Vár u. 37. szám alatt. A műsort Locatelli, Beethoven, Sarasate, valamint Hubay Jenő szerzeményei alkotják. Zongorán közreműködik: Szentpéteri Gabriella.

Hétvégi túlélőverseny

Péntektől vasárnapig rendezik a Bakonyban, illetve a Balaton felvidéken a lassan már hagyományossá váló Balaton Trophy túlélőversenyt, ami a hasonló jellegű megmérettetések közül Magyarországon az egyik legkeményebb. A résztvevőknek úszva, evezve, kerékpározva, sziklát mászva 100 km-t kell teljesíteniük úgy, hogy "pihenésképpen" lövészet, íjászat, motorozás, valamint terepjáró-vezetés vár rájuk. (mti)

Oldalak