A 13. keszthelyi Balaton Fesztivál az idén rendhagyó módon május 1-én a balatoni évadnyitóval, a Helikoni Ünnepségek zárásával és az Európai Unióhoz való csatlakozást köszöntő rendezvénnyel kezdődik, az egész napos tóparti ünnepélyen ezrek szórakozhatnak majd, a több hetes fesztivál pedig ismét színvonalas művészeti rendezvényeket kínál - tudta meg kedden az MTI a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgató-helyettesétől.
Múlt hét pénteken a Fotex Csarnokban a Játszótér Alapítvány rendezvényén nemcsak a gyerekeket célközönségül választó sportrendezvények szokásos üvöltözős-futkározós programjai kaptak helyet. A kifogyhatatlannak tűnő gyerekenergia levezetésével próbálkozó események között egy eddig ismeretlen műfaj bukkant fel: az Ability Park.
Kínálatuk sajátos: aki nem látott még közelről vakot, nem beszélt még sikettel és nem futkározott még kerekesszékkel, az itt megteheti. De minek tenné? - kérdeztem Nagy Gézát az ötlet egyik gazdáját.
Több legyet üthet egy csapásra Veszprém azzal, ha zöld utat ad egy tervezett komplexumnak. A volt Séd mozi helyén felépülő új konferenciaközpont és szálloda jogos igényeket elégít ki, hiányt pótol és - ha megépül - visszaáll a korábbi zárt beépítés a belvárosban. Egyszerre közvetlen és közvetett hasznot is hoz, ugyanakkor egy fillérjébe sem kerül a városnak - mondta el Asztalos István alpolgármester lapunknak.
- több koccanás kedden reggel Márkó és Herend között -
Súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállították a veszprémi kórházba azt a kamionsofőrt, aki - a helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenlegi állása szerint - kedden hajnali fél egy tájékán járműjével a 8-as út Márkó környéki szakaszán egy román felségjelű kamion hibájából borult az úttest melletti négyméteres árokba. Tovább >>>
Péntektől várhatóan újra jár a komp Tihany és Szántód közt, miután az olvadásnak köszönhetően eltűnt a jég a Balaton északi és déli partja közti szorosból. Tovább >>>
Az elmúlt hét csütörtökén újjászerveződött a Fidelitas veszprémi szervezete. A tagok Kész Zoltánt választották új elnökké, aki február 11-én, szerdán délután fél egykor fog bemutatkozni a sajtó képviselőinek a veszprémi Fidesz Irodában.
A szabad demokraták újra tárgyalni akarnak az ügynöktörvényről. Horn Gábor hétfői veszprémi sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy talán már a konzervatív és a szocialista oldal is képes olyan törvény elfogadására, amely legalább az iratok teljes körű hozzáférését lehetővé teszi.
A Miniszterelnöki Hivatal koordinációs ügyekért felelős államtitkára abszurd helyzetnek tartja, hogy Magyarországon még mindig nem egyértelmű ki, kit figyelt meg. (magyar rádió online)