Hírgyár

Erős gépekkel várják a telet

A Veszprém megyei közútkezelő társaság területén 1628 kilométernyi út található, s a téli időszakban mintegy 150-170-en munkálkodnak azon, hogy ezeken biztonságosan lehessen közlekedni. Gépállományuk jelenleg 56 hómaróból, hóekéből, sószóró berendezésből áll, de szükség esetén ez akár meg is kétszerezhető a bérelt gépek révén - közölte Vörös Gyula főmérnök. Tovább >>>

Országos bormúzeum épül Balatonalmádiban

Az ország legnagyobb belső terű, 610 négyzetméter alapterületű, 5 méter magas pincéjében kap majd helyet a bormúzeum, amelyben minden hazai palackozott bort kiállítanak; a bemutatott bort meg lehet majd kóstolni s abból vásárolhatnak is a vendégek - mondta el az MTI-nek Molnár Pál, a beruházásra vállalkozó Colombus Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint minden iható, jó hazai palackozott bornak itt lesz a helye.

Új egészségügyi épület Devecserben

Átadják a központi orvosi ügyelet és a védőnői szolgálati helyiséget Devecserben december 9-én, kedden délután három órakor.

Az átadáson köszöntőt mond Holczinger László Devecser város polgármestere, valamint részt vesz dr. Szundy Béla a Veszprém Megyei Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke. Ezt követően a Veszprém Megyei Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága Devecserben az Idősek Otthonában tartja soron következő ülését.

Tiltakozás van, szavazás lesz

- a hétvégén döntenek Szentgálon -

A megyei lapban közzétett, negyedoldalas fizetett hirdetésben tiltakoznak Herend, Városlőd és Csehbánya önkormányzatai a szomszédos Szentgál község közigazgatási területére tervezett regionális hulladéklerakó építése ellen. Ebben, mint döntési jog nélküli települések tiltakoznak, hogy megkérdezésük nélkül mások döntsenek sorsukról.

Oldalak